Terrorizmus - Erdogan: gyerek volt a gaziantepi öngyilkos merénylő

Terrorizmus, 2016.08.21

Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre szombaton egy lakodalomban a délkelet-törökországi Gaziantepben azt az öngyilkos merényletet, amelyben legkevesebb ötvenegy ember meghalt - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.

Erdogan arra is kitért, hogy a támadás sérültjeinek száma 69, közülük 17 ember sebesülése súlyos, 25 személyt pedig már hazaengedtek a kórházakból. Ugyanakkor nem tisztázott, hogy a detonátort maga a gyerek vagy valaki más hozta működésbe. Mindenesetre a nyomozók a helyszínen megtalálták a szétroncsolódott robbanóövet.

A török hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet gyanúsítják a merénylet elkövetésével.

Az államfő elmondta: a szombati incidens környékén lakók főként a keleti, kurdok lakta Siirt és Van tartományokból települtek be.

Selahattin Demirtas, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) férfi társelnöke vasárnap a leghatározottabban elítélte a történteket. Mint fogalmazott: a célpont nem véletlen, az elkövetők egy polgárháború kirobbantásának lehetőségét keresték. A HDP szerint "szinte biztos", hogy az IÁ felelős a merényletért.

Ömer Celik, az európai uniós ügyekért felelős török miniszter hangsúlyozta: azt állítani, hogy Törökország a polgárháború irányába tart, mind megalapozatlan, mind felelőtlenség, amiből a terrorszervezetek húznak előnyt.

A menyasszony és a vőlegény könnyebben sérült. Bár korábban mindkettőjüket kiengedték a kórházból, amikor a menyasszony otthonában a részletekről tudomást szerzett, idegösszeroppanást kapott. Az ájult arát az Ihlas török hírügynökség munkatársai a vőlegény és más közeli hozzátartozók kíséretében ismét kórházba szállították.

A vőlegény Twitter-üzenetében egy július 28-i bejegyzésben a "pokol kutyáinak" nevezte az IÁ dzsihadistáit.

Törökországban a lakodalmak rendszerint több száz fő részvételével zajlanak, de a csendháborítás elkerülése miatt általában éjfélnél nem tartanak tovább. A merénylet idején, 23 óra körül már kezdett szétoszlani a vendégsereg, így a helyszínen valamivel kevesebben tartózkodtak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!