Terrorizmus - Kutató: meg lehetne próbálni az Iszlám Állam harcosainak visszaintegrálását

Terrorizmus, 2017.11.18

A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint lenne létjogosultsága egy olyan programnak, amely az Európából Szíriába az Iszlám Államhoz kiutazott, mellettük harcolókat visszatérésükkor visszaintegrálja a társadalomba.

Szalai Máté az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, az Iszlám Állam bukásával több ezer Európából kivándorolt harcos indulhat vissza hazájába. Ők szerinte nem született dzsihádisták, hanem az Iszlám Állam "kimosta az agyukat". Integrációjuk a társadalomba megvalósítható, Dániában voltak is erre próbálkozások.

Kiemelte azonban, hogy a visszatérők egy részénél ez a megoldás fel sem merül - tette hozzá.

A kutató az Iszlám Állam harcosai és a kurdok közötti feltételezett megállapodásról azt mondta, korábban is voltak már sejtések arról, hogy a kurd harcosok mindig hagytak menekülő útvonalat az ISIS harcosainak, pedig mindig azt kommunikálták, hogy nem kegyelmeznek nekik.

Az Egyesült Államok stratégiájának pedig régóta része az, hogy nem szorítja teljesen sarokba az ellenfelét, mert akkor jóval nagyobb pusztítást vihet végbe - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!