Terrorizmus - Merényletet tervezhettek egy vidámpark ellen Hollandiában

Terrorizmus, 2016.09.08

Merényletet tervezhetett a dél-hollandiai Efteling vidámpark ellen az a Szíriába készülő, muzulmán hitre áttért holland nő, akit júniusban vettek őrizetbe a hatóságok - jelentette a helyi sajtó csütörtökön.

A De Stem című napilap arról számolt be, hogy a 25 éves nőt június 21-én vették őrizetbe a hollandiai Werkendam önkormányzatánál, ahol éppen az útlevelét készült átvenni, hogy Szíriába utazhasson és összeházasodhasson egy dzsihadista harcossal.

A gyanúsított kapcsolatban állt az Iszlám Állam nevű terrormilícia több nyugat-európai szimpatizánsával. Mobiltelefonjának vizsgálatából kiderült, egyikük azt írta neki, hogy "Hollandiát hasonló meglepetésben kellene részesíteni, mint Párizst és Brüsszelt", mire ő a válaszában lehetséges célpontként említette az Efteling vidámparkot.

A takarítóként dolgozó nőt hat hét után végül szabadon engedték, és most állítólag attól tart, hogy ő maga is az Iszlám Állam célkeresztjébe kerül.

A holland ügyészség megerősítette a júniusi őrizetbe vételről szóló híreket, azt azonban nem, hogy a vidámpark célpont lehetett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!