Ügyvéd: egy-másfél éven belül jogerős ítélet születhet Haszan F. ügyében

Terrorizmus, 2019.09.03

Több okból kifolyólag vélhetően gyorsan lefolytatja Haszan F. eljárását a bíróság; 1-1,5 éven belül akár jogerős ítélet is születhet - mondta ifjabb Balsai István ügyvéd az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden közölte az MTI-vel, hogy terrorizmus és emberiesség elleni bűntett miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Haszan F. ellen, aki a vádirat szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet tagjaként több embert megölt 2015 májusában Homsban.

Ifj. Balsai István ügyvéd az M1-en azt mondta: a nyilvános tárgyaláson fog kiderülni, hogy milyen bizonyítékok vannak a vádhatóság kezében, mert azok nem nyilvánosak. Annyit tudni az ügyészség közléséből, hogy 2200 oldal a nyomozati irat.

Mint elmondta, azért Magyarországon folytatják le Haszan F. eljárását, mert itt fogták el. Egy ország sem kérte a kiadatását. Szíriában az ilyen jellegű bűncselekmény halálbüntetést vonna maga után - jegyezte meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!