OGY - Alakuló ülés - Krónika 1. rész (üléskezdés)

Választás 2018, 2018.05.08

Áder János államfő nyitotta meg az új Országgyűlés alakuló ülését kedden. Bejelentette a megbízólevelek átvételét, majd felkérte Turi-Kovács Béla fideszes képviselőt, hogy korelnökként vegye át az ülés vezetését. A Ház - amelynek tagjai már az új ülésrendben foglalták el helyüket az ülésteremben - a korelnök beszédét követően kézfelemeléssel elfogadta a napirendjét.



Korelnök: az ünnepi ülés legyen méltó az Országgyűléshez!


Turi-Kovács Béla korelnök, miután a nyolc legfiatalabb képviselőt felkérte a korjegyzői feladatok ellátására, emlékeztetett arra: április 8-án szabad, tiszta országgyűlési választást tartottak, amelyen az ország határozott döntést hozott. Egyértelmű állásfoglalást hoztak arról, hogy az ország védelmét és biztonságát helyezik minden elé, és ehhez a túlnyomó többség számára az eddigi kormány jelent garanciát.

Vesztesnek lenni egy választáson nehéz helyzet, különösen, amikor azt megalapozatlan várakozások előzik meg, ilyenkor vannak, akik megpróbálnak elégtételt venni - folytatta, arra kérve a képviselőket, az alakuló ülés napján legyenek egymásnak partnerei, próbálják meg az ünnepi ülést úgy végigvinni, hogy az méltó legyen az Országgyűléshez.

Szerinte azt már nem lehet megérteni, ha a vesztesek külföldi hatalmakhoz igyekeznek fellebbezni, petíciót benyújtani, feljelentéseket tenni. "Ne tegyék és ne engedjék!" - kérte a pártokat és politikusokat.

A választás örömteli részének nevezte, hogy a magyar vidék egyértelmű állást foglalt, holott kezét ma még nem a jólét vezette, hanem a remény, a bizakodás. Ez szerinte mindenkire felelősséget ró, nagyobb figyelmet kell fordítani a magyar vidékre. Kivételesen örömtelinek nevezte, hogy az Isten, haza, család jelmondat már nem egyszerű szlogen, hanem egy olyan gondolat, amely a következő kormánynak is iránymutatást adhat.


NVB: törvényes a 2018-as választás


A választási szervek magas színvonalú és hatékony munkájának köszönhetően az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választását eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, törvényesen bonyolították le - mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke az Országgyűlés alakuló ülésén.

Patyi András elmondta: a választási résztvevők számára ismert és kiszámítható jogszabályi környezetben zajlott a 2018-as választás, hiszen nem volt komoly törvényi módosítás az elmúlt években. Hozzátette: a delegálások folytán 30 fősre nőtt NVB rendkívüli mennyiségű munkát végzett el, a választás kitűzésétől, január 11-től május 4-ig 41 ülést tartott, a választási eljárással összefüggésben 942 határozatot hozott és 4 iránymutatás bocsátott ki.

Az NBV elnöke összefoglalta azokat a területeteket, amelyekben törvénymódosítást tart szükségesnek. Javasolta többek között, hogy változtassanak az átjelentkezéssel szavazók fogadásának részletszabályain, hogy a választópolgárok sorban állása elkerülhető legyen, valamint ismét felvetette a többes ajánlás intézményének felülvizsgálatát.


NVI: feltétlenül szükség van egyes választási szabályok módosítására


Feltétlenül szükségesnek nevezte a választással kapcsolatos egyes szabályok módosítását a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.

Pálffy Ilona az áprilisi választással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról tartott beszámolójában javasolta a választási időszak meghosszabbítását, a levélszavazás szabályainak pontosítását, a névjegyzékkel, az átjelentkezéssel kapcsolatos szabályok változtatását.

Az NVI vezetője úgy értékelt: az április országgyűlési képviselőválasztáson "az állami feladatok végrehajtása törvényesen, Magyarország alaptörvényének és a jogszabályoknak megfelelően történt".


Ezt követően szünetet rendeltek el mandátumigazolás céljából. A DK politikusai az alakuló ülés elején nem voltak jelen.


Ülésrend


Az új parlamentben a Fidesz frakciójának 117, a Jobbiknak 26, a KDNP-nek 16, az MSZP-nek 15, a DK-nak 9, az LMP-nek szintén 9, míg a Párbeszédnek 5 képviselője van. A Országgyűlésnek egy független tagja van, valamint egy nemzetiségi képviselője. A Ház munkájában tizenkét nemzetiségi szószóló is részt vesz.

A parlamenti patkóban az elnöki pulpitustól jobbra - az EP-képviselők és állandó meghívottak után - a kormánypárti képviselők foglalnak helyet, utánuk a Párbeszéd politikusai, majd a szocialisták, a DK, az LMP és a Jobbik következik. Az egyetlen független képviselő a Fidesz mellett kapott helyet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!