Választás 2018 - A Jobbik fokozatosan lehetővé tenné a férfiak 40 év munka utáni nyugdíjazását

Választás 2018, 2018.03.20

A Jobbik azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén a férfiak számára is lehetővé teszi a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulást, s ezt 4 év alatt fokozatosan vezetné be.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy 2011-ben megszűnt a korkedvezményes nyugdíj lehetősége, miközben vannak szakmák, ahol nem lehet elvárni 60 éves emberektől, hogy dolgozzanak. Ezek közé sorolta a mentőket, tűzoltókat, bányászokat.

Számításai szerint a férfiak korai nyugdíjazása kevesebb kiadással járna, mint ugyanez a nők esetében, ugyanis a férfiak harmada el sem éri a nyugdíjas kort, és átlagosan 4 évvel hamarabb halnak meg, mint a nők.

A jobbikos politikus szóvá tette azt is, hogy aki egy szakmában 35-40 évet dolgozik, de nem tudja folytatni, annak a közfoglalkoztatás marad.

Az Országház látogatóközpontjánál tartott sajtótájékoztatón egy performansszal mutatták be, milyen lehet mentőknek egy lift nélküli házban, hordágyon levinni egy 100-130 kilós beteget. "Mi most eljátsszuk azt a képzeletbeli forgatókönyvet, hogy Németh Szilárd egy komoly parlamenti vita után rosszul lesz" és segítségre van szüksége - magyarázta az akciót Sneider Tamás, utalva arra, hogy egy ember méretű bábura a fideszes politikus arcképét illesztették rá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!