Választás 2018 - A Jobbik újabb beadvánnyal fordul a mentelmi bizottsághoz Semjén Zsolt vadászatai miatt

Választás 2018, 2018.03.22

A Jobbik újabb beadvánnyal fordul a parlament mentelmi bizottsághoz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vadászatai miatt - közölte Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus felidézte, hogy múlt héten kezdeményeztek vagyonnyilatkozati eljárást, azonban azt a testület elutasította arra hivatkozva, hogy nem jelölték meg, a bevallás melyik részét kifogásolják.

Mint mondta, azt firtatnák, ami nincs benne, az ajándékozás címszónál ugyanis nem szerepelnek az 5 millió forintos vadászatok, miközben a 63 ezer forintot meghaladó értékű ajándékokat fel kellene tüntetni.

Szilágyi György visszataszítónak nevezte a kormánypárti politikus viselkedését, nevetségesnek ítélve azt az érvet, hogy nem politikusként vett részt a rendezvényeken. "Úgy néz ki, hogy a vadászatok során Semjén Zsolt elvesztette politikus jellegét" - fogalmazott, kérdésesnek nevezve, milyen minőségben beszélgetett azokon közbeszerzésekről, épületek megszerzéséről.

A jobbikos képviselő bírálta azt is, hogy a miniszterelnök-helyettes egyik nyilatkozata szerint részt venne egy jegesmedve-vadászaton is. Ehelyett a WWF számlaszámát ajánlotta figyelmébe, utalva arra, hogy a jegesmedve veszélyeztetett faj.

Szilágyi György egy kérdésre visszautasította Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének szavait, kijelentve: nem voltak és nincsenek is náci tagjai a Jobbiknak.

Arra a kérdésre pedig, hogy Karácsony Gergely szerint a Jobbik Simicska Lajos lopott pénzén kampányolna, azt felelte: nem szeretne ezzel foglalkozni, Karácsony Gergely az elmúlt 8 évben 3-4 párt szekerét tolta, tőle kell megkérdezni, mire gondol.

Megkérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint Mirkóczki Ádám szóvivő egy nyilatkozatában úgy fogalmazott: "az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz". Szilágyi György ezt egy szövegből kiragadott mondatnak nevezte, s úgy kommentálta: szavaikat folyamatosan félremagyarázták, s nem ők változtak, hanem az a retorika, ahogy kifejezik azokat a gondolataikat, amelyek megvoltak 2010-ben és megvannak 2018-ban is.

Egy másik kérdésre hasonló félremagyarázásként értékelte, amikor Gyöngyösi Mártont a zsidók listázásával hozták összefüggésbe. Szerinte képviselőtársa szavait a média forgatta ki, egy normális országban pedig joga van tudni az embereknek, hogy vannak-e a képviselők között kettős állampolgárok. Ez így van Izraelben és az Egyesült Államokban is - mondta.

Arra pedig, hogy a Jobbik ma hogyan viszonyul Alföldi Róberthez, azt válaszolta: a rendezőt nem személyében támadták, hanem mert úgy gondolták, a Nemzeti Színház másfajta karaktert kíván meg. Hozzátette: Alföldi Róbert más értelmezésben akart bizonyos műveket bemutatni, ezek a kísérletezgetések beleférnek a művészvilágba, amíg arra van kereslet, de nem abban az intézményben.

A képviselő utópisztikus kérdésnek nevezte, hogy engednék-e, hogy Románia a Nemzeti Színházban ünnepelje Erdély elcsatolásának évfordulóját. Megjegyezte: nem hiszi, hogy az lenne a normális, hogy ezt megengedjék.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!