Választás 2018 - Fidesz: azok támadják a rezsicsökkentést, akik kormányzásuk alatt csak rezsiemelést hajtottak végre

Választás 2018, 2018.03.23

A Fidesz szerint azok támadják a rezsicsökkentést, akik kormányzásuk alatt csak rezsiemelést hajtottak végre.

A nagyobbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetőjének pénteki nyilatkozatára reagált, aki kifogásolta, hogy a kormány a téli rezsicsökkentésként járó 12 ezer forintot nem adta oda időben a fogyasztóknak, ráadásul az elmúlt években magasan tartott energiaárak miatt nem is ennyit, hanem hetvenezer forintot kellene jóváírnia a háztartások gázszámláin.

A Fidesz közleményében azt írta: azok a szocialisták "beszélnek és támadják a rezsicsökkentést", akik a választási kampányukban azt ígérték, hogy "nem lesz gázáremelés", aztán kormányra kerülve háromszorosára emelték a gáz árát.

A Fidesz-KDNP kormány volt az első, amelyik csökkentette a rezsit, az összes többi kormány mindig csak emelte - tették hozzá.

Úgy fogalmaztak: "a rezsicsökkentéssel a gáz, a távhő és az áram árát átlagosan 25 százalékkal csökkentettük. Ma Magyarországon a rezsi az uniós tagállamok közül az egyik legalacsonyabb. A rezsicsökkentés eredményét immár ötödik éve megvédjük, és a rendkívüli hideg miatt téli rezsicsökkentéssel is segítjük a magyar családokat".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!