Választás 2018 - Jobbik: a kormányzati arrogancia rontja a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséget

Választás 2018, 2018.03.04

A Jobbik szerint az elmúlt évek kormányainak arroganciája rontotta a nők és férfiak közötti különbségek csökkentésének esélyét.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy ítélte meg, hogy a vezető magyar politikusok nagyképűen és lenézően kommunikálnak a női politikusokkal, amit elfogadhatatlannak nevezett.

Az ellenzéki jelölt szerint ez is oka lehet annak, hogy Magyarországon az átlagosnál lassabban halad a nők és férfiak közötti megkülönböztetés visszaszorítása.

Hangsúlyozta, a tízévente készülő Global gap nevű nemzetközi felmérés alapján a világ elment Magyarország mellett ebben a kérdésben, hiszen míg az ország 2006-ban az 55. helyen volt, addig 2016-ban már csak a 99. lett.

Varga-Damm Andra kérdésre válaszolva közölte, legutóbbi információi alapján a Jobbik 104 egyéni képviselőjelöltje adta már le ajánlásait. Hangsúlyozta, a Jobbik mindent megtesz a kormányváltásért, egy új stílusú politika meghonosításáért. Azt valószínűsítette, hogy több ellenzéki párt visszalépteti majd jelöltjét az esélyesebb induló javára.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Varga-Damm Andrea úgy fogalmazott, egy magára valamit adó miniszterelnök mindent elkövet azért, hogy a családtagjai a közpénzekből ne részesülhessenek semmilyen előnyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!