Választás 2018 - MSZP-Párbeszéd: a magyar emberek érdekét kell szolgálnia az uniós forrásoknak

Választás 2018, 2018.03.04

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint újra kell gondolni az uniós fejlesztési pályázatokat, hogy azok valóban a magyar emberek érdekét szolgálják-e, ezért kormányra kerülve azonnal felfüggesztenék az uniós kifizetéseket.

Karácsony Gergely, aki a Párbeszéd társelnöke is, vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarország nemzeti érdeke, hogy az uniós forrásokat ne lopják el és azokat értelmes dolgokra fordítsák.

Ezért új korszakot kell kezdeni már a mostani, 2020-ig tartó költségvetési ciklusban. Április 8-a után mindent megtesznek azért, hogy a "fideszes haverok" helyett valóban a magyar emberek érdekét szolgáló forrásfelhasználás legyen - hangoztatta.

Jelezte, minden elnyert pályázatot újragondolnak.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: "elég volt Magyarországon a kisvasutakból, elég volt a térkövezésekből, a szökőkutakból, a látványberuházásokból, a lówellnessből. Elég volt abból, hogy vállalkozásfejlesztés kapcsán csak a fideszes haverokhoz jutnak el ezek a pénzek".

Karácsony Gergely közölte, olyan fejlesztéseket indítnak, amelyek a magyarországi emberi tőkébe való beruházást segítik.

Hozzátette: lakossági célú energiahatékonyságra fordítanák a forrásokat, valamint az egészségügy és az oktatás "talpra állítására", a szociális biztonság növelésére.

A miniszterelnök-jelölt 2020-tól induló költségvetési ciklusról azt mondta, Magyarországnak és Kelet-Közép-Európának humánerőforrás-tőkeinjekcióra van szüksége.

Karácsony Gergely szerint Magyarország az uniós forrásokat nézve jelenleg a kőkorszakban él, mert kövekbe fektet. Valószínűleg nem véletlenül van a miniszterelnök apjának kőbányája - jegyezte meg.

Hozzátette: Magyarországnak az az érdeke, hogy a kőkorszakból "az agykorszakba" lépjen el.

Rögzítette, az MSZP-Párbeszéd Európa-párti, de szociálisabb uniót szeretne, szükség van olyan mechanizmusokra, amelyek Kelet-Közép-Európába is elhozzák a szociális biztonságot. Valamilyen közös bér- és foglalkoztatáspolitika érdeke a magyar polgároknak - hangsúlyozta.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője arról beszélt, hogy április 8-a után az új kormánynak az egyik legfontosabb dolga az lesz, hogy rendbe tegye Magyarország szövetségesi viszonyát az unióval.

Szerinte az új kormánynak azonnal csatlakoznia kell az uniós ügyészséghez.

Az EP-képviselő közölte, az Orbán-kormánynak Európai Csalás Elleni Hivataltól (OLAF) papírja is van róla, hogy a politika fejéhez kötődő intézményrendszer, maffia viszi el az uniós forrásokat.

Szólt arról is, hogy 2020 után az EP jobboldali pártcsaládja csak azoknak az országoknak adna uniós forrásokat, amelyek betartják az együttműködés szabályait.

Az uniós forrásokkal való visszaélés mértékét firtató kérdésre Karácsony Gergely úgy felelt: az a cégbirodalom, amely Orbán Viktor és családja mellé épült, lényegében uniós pénzekből jött létre. Ezért komoly veszély, hogy Orbán Viktor saját személyes és családi üzleti kapcsolatainak áldozza be Magyarország uniós forrásait - hangoztatta.

Szerinte ma Magyarországon az uniós források felét ellopják, másik felét hülyeségre költik. Ezért állítják le a kifizetéseket és értelmezik újra a pályázatokat - mondta.

Volt kérdés Lázár János miniszter gazdákkal kapcsolatos kijelentéséről. Az ellenzéki politikus azt mondta, Lázár János igyon kevesebbet és ne beszéljen hülyeséget, a gazdáknak őket szolgáló kormánya lesz. Azokat a Londonban élő műkörmösöket veszélyezteti a kormányváltás, akik spekulációs céllal indultak az állami földpályázatokon és nyertek - közölte.

Lázár János 2002 és 2010 közötti korrupcióra vonatkozó szavaira Karácsony Gergely azt mondta, annál korruptabb időszak, mint amilyen az elmúlt nyolc évben volt, soha nem volt még a magyar történelemben. Az OLAF szerint ma egy bűnszervezet irányítja az országot - mondta, megjegyezve: elmúlt 30 évben magyar miniszterelnököt nem ért még olyan vád, hogy családtagjai a szervezett bűnözés eszközeit alkalmazzák.

Jelezte, kormányon létrehozzák az antikorrupciós ügyészséget, és a következő évek a politika becsületének helyreállításáról szólnak majd. Személye a garancia arra - folytatta -, hogy olyan miniszterelnöke lesz Magyarországnak, aki kőkeményen fellép a korrupció ellen és valóban levágják a kezét annak, aki a közös kasszába nyúl.

Kérdésre elmondta azt is, nem ismeri és soha nem is találkozott Czeglédy Csabával.

Arra, hogy Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya is részt vesz az ország új turisztikai imázsának tervezésében, Ujhelyi István úgy reagált: az európai intézményeknek ez teljesen elfogadhatatlan. Szerinte az Orbán-Tiborcz család a saját gazdasági érdekei mentén építi fel a turisztikai stratégiát.

Arra a kérdésre, hogy a Párbeszéd miért gondolta jó megoldásnak, hogy használaton kívüli laktanyákba helyezzék el a menekülteket, Karácsony Gergely azt mondta, azért tartották jó ötletnek, amiért a kormány, hiszen a kabinet egy nagyon hasonló megoldást választott, ugyanis hajléktalanszállókban helyezték el a menekülteket. Az a különbség, hogy a kormány hazudott erről, a Párbeszéd viszont őszintén beszélt - közölte.

Nincsenek Magyarországon menekültek, ezért nem kell őket elszállásolni - válaszolta arra a kérdésre, hogy kormányra kerülve hol szállásolnák el a menekülteket.

A Fidesz nem tud mást csinálni, mint hazudni és a hazugsággal elterelni a figyelmet Magyarország valós problémáiról - értékelte kérdésre Karácsony Gergely a Fidesz reagálását miniszterelnök-jelölti vállalásaira. Hozzátette: kizárólag olyan ügyekről beszélt, amelyek a magyar emberek számára fontosak.

Nincs ilyen - válaszolta arra a sajtóhírre, hogy létezik egy "Soros-féle" kvótapaktum.

Elmondta, minden jelöltjük leadta az ajánlásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!