Vb-2018 - Először nyert ázsiai csapat dél-amerikai ellen

Vb-2018, 2018.06.20

A kolumbiaiak feletti keddi 2-1-es sikerrel a japán az első ázsiai válogatott, amely labdarúgó-világbajnokságon dél-amerikai csapatot legyőzött.

Előzőleg 15 vereség és három döntetlen volt az ázsiai mérleg.

A nemzetközi szövetség (FIFA) összesítése alapján a lengyeleket ugyancsak 2-1-re felülmúló Szenegál az egyetlen, amely még nem kapott ki a csoportszakaszban a háromnál több mérkőzést játszó válogatottak közül. Igaz, sok lehetősége még nem is volt, a keddit megelőzően három találkozót játszott a 2002-es világbajnokságon, melyen egy győzelmet aratott és kétszer döntetlent ért el a csoportjában, majd a negyeddöntőig menetelt. A lengyelek először kaptak gólt afrikai csapattól és először maradtak alul a fekete kontinens képviselőjével szemben: 1978-ban 1-0-re legyőzték Tunéziát, majd 1982-ben Kamerunnal, 1986-ban pedig Marokkóval gól nélküli döntetlent játszottak. A lengyel válogatott eddig 32 vb-mérkőzést játszott le, és Thiago Cionek az első, aki öngólt szerzett.

A világbajnokságot két győzelemmel kezdő oroszokéhoz hasonló teljesítményt hazai csapat legutóbb 1934-ben nyújtott, akkor az olaszok szereztek az első két mérkőzésükön nyolc gólt. A harmadik vb-jén szereplő egyiptomi válogatott még nem nyert mérkőzést, négy veresége és két döntetlenje van.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!