Battlefield 2142 hivatalos bejelentés
Munkatársunktól
2006 March 28, Tuesday
Februárban még csak feltételeztük, hogy készül illetve egyes belsõ információk szerint kilogikázható volt a játék folytatása, most azonban bizonyossá vált a dolog.
|
Az Electronic Arts hivatalosan is bejelentette a Battlefield 2142 névre hallgató játékát, amely a sorozat harmadik darabjaként látja majd meg a napvilágot. Így biztosak lehetünk abban is, hogy az eddig kiszivárgott rövid vidók és képek nem holmi kitalációk. A címbõl kitalálható, hogy ezúttal 2142-ben járunk amikor az új jégkorszak érkezése hozza lázba a Föld lakóit. A történet egyszerû és mégis brutális: a bolygónk azon részei amelyet nem fedett el a vastag jégtakaró csupán az emberiség egy részét képes ellátni az élethez szükséges anyagokkal. Sokan mindenképpen meg fognak halni, de az esély megvan az életben maradásra. A játékban két szuperhatalom, az Európai Unió és a Pán Ázsiai Koalíció küzd meg egymással minden négyzetkilométerért. Természetesen a harcok során a jövõbeli csúcstechnológiával kifejlesztett összes fegyver és jármû rendelkezésünkre fog állni, valamint elérhetõek lesznek a más játékokban is olyan népszerû ember által irányított óriás Mech robotok is.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!