Ez az autós játék kifejezetten azoknak a játékosoknak készült, akik hajlandóak órákat eltölteni azzal hogy konfigurálják az adott szoftvert.
A játék tavaly augusztus végén jelent meg. A bőséges negatív visszajelzéseket követően a fejlesztők nekiláttak a hibák kijavításának, így a 1150-es verzió már egy teljesen jól használható játékká fejlődött.
A leggyengébb láncszem...
A cseppet sem felhasználóbarát menü hagy némi kívánnivalót maga után a szépségét illetően is. Természetesen megszokható, sőt egyes részei már ismerősek is lehetnek a szimulátorrajongóknak.
A hangra és a grafikára nem lehet panaszunk. Az autók, a műszerfal és a környezet szépen kidolgozott, a gMotor 2.0 maximálisan jól teljesít ezen a téren. Nincsenek akadások, folyamatosan fut a játék.
Irányíthatóság...
A sebességérzet megvan, az autó tökéletesen kontrollálható, sőt, egy-egy megcsúszásnál az autó megfelelő ellenkormányzással illetve fék és gáz adagolásával meg lehet fogni a megcsúszó autót.
Az irányítás könnyítése céljából számos vezetői segítség érhető el. Ilyenek például az ABS, vagy a kipörgésgátló.
A pályák és versenylehetőségek száma szinte végtelen. Ebbe nem is mennék bele, hiszen akiknek a leírás után megtetszik a játék azok úgy is ki fogják próbálni.
A lényeg, a buherálás...
Rengeteg állítási lehetőséget rejtőzik meg a járművek könyvtárába. Megadhatjuk természetesen az indulók számát, a vezetőket és az autók tuningoltsági szintjét is szabályozhatjuk.
Összefoglalva...
Természetesen ez csak egy ízelítő. Nem lehet egy cikkben még megemlíteni sem az összes opcióját a játéknak. Nekem iszonyatosan tetszett a játék, éppen ezért merem ajánlani mindenkinek aki szereti a szimulátorokat és szeret kísérletezni, tuningolni a végletekig.
Hozzászólások Kedves Olvasó! Jelentkezzen be és akkor hozzászólhat a témához!
koncz éva 2007 December 31, Monday, 12:57:49
sziasztok, van egy átadó VIP SZIN ICE belépőm a mai szilveszteri paryra 30-4469714