Halácsy Péter: Iskola, ahogy egy Prezis csinálná

2017.03.07 - IH Rendezvényközpont

rendezvény

Halácsy Péter: Iskola, ahogy egy Prezis csinálná

A nagysikerű Pedagógiai esték c. sorozatunk eddigi többezres közönsége már tudja: nálunk olyan előadók és előadások hallhatók, akik és amelyek csak nagyon ritkán érhetők el máshol. Színes és változatos programjaink nemcsak élményt és feltöltődést jelentenek a hozzánk csatlakozók számára, de lehetőséget kínálnak a személyes tanulásra, fejlődésre is.

 

Megtisztelő számunkra, hogy a 2017-es tavaszi évad egyik kiemelkedő előadójaként a Pedagógiai esték színpadán láthatjuk vendégül Halácsy Pétert, a világhírű Prezi cég technológiáért felelős társalapítóját.

 

Ki ne hallott volna már a Preziről, a 3 sikeres magyar fiatalemberről (Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám), akik 2009-ben olyan startup céget építettek fel, akik az elmúlt néhány évben meghódították a világot?

 

Ez a három magyar fiatalember dolgozta ki azt az ötletet, hogy az emberek emlékezetesebb, magával ragadóbb módon oszthassák meg történeteiket. Mára ez az ötlet „Prezi” néven hódít a világon.

 

A világhírű magyar vállalkozás Budapestről és San Francisco-ból dolgozva mára már több, mint 75 millió felhasználót szolgál ki, s felhasználóik mostanra összesen már több mint 260 millió prezit hoztak létre.

 

Halácsy Péter emellett mára másról is jól ismert: 2015-ben Budapest School néven olyan magánóvodát és iskolát hozott létre Budapesten, ahol vegyes életkorú és különböző társadalmi környezetből érkező gyerekek tanulnak együtt speciális módszerekkel.

 

Olyan oktatást szeretnének biztosítani, amelyben a gyermekek természetes módon sajátítják el a boldog élethez szükséges gondolkodásmódot és képességeket. Kulcsszavaik: boldog és alkotó tanárok, kiscsoport, perszonalizált oktatás, projektalapú tanulás, kevert életkorú csoportok, a szociális és érzelmi képességek éppoly fontosak, mint a tudomány és a környezet. Náluk az írás-olvasás oktatása a megértést szolgálja és egyszerre vezet be a szavak és a kódok világába. A suliban a digitális nyelv és a beszélt nyelv kiegészítik egymást, és a felszabadult önkifejezés eszköze a forrasztás is lehet, nem csak a dalolás.

 

Ezzel a kísérlettel arra keresik a választ, hogy hogyan lehet a másfél évszázada megtervezett iskolamodellt a 21. századhoz adaptálni, és azt sikerre vinni. A fő céljuk az, hogy egy egész generáció kapjon modern oktatást. Azt szeretnék, hogy minél többen felismerjék, ez egy össztársadalmi ügy, és valós diskurzus kezdődjön a témáról.

 

Vajon egy olyan fiatalember, aki a magyar oktatásügyben szocializálódott, de nemzetközi piaci környezetben lett sikeres vállalkozó, tud-e számunkra olyan kérdéseket és javaslatokat felvetni, melyekkel sikeresebbek lehetnek az iskoláink, s ami még ennél is sokkal fontosabb, a gyerekeink.

 

Újabb kivételes lehetőség adódik számunkra, hogy egy, a nemzetközi mezőnyben is sikereket elérő szakembertől, innovátortól tanuljunk. Emellett természetesen most is újabb nagyszerű esti élmény vár mindazokra, akik velünk tartanak!

Információk

Hol?

IH Rendezvényközpont
Szeged, Felső Tisza-Part 2.

Mikor?

2017.03.07
Kövess minket a Facebookon!