Hamarosan eltűnnek a csak M+S jelzésű autógumik az utakról!

Autók, 2017.11.04

Egy új német közlekedési hatóság által hozott rendelet szerint, szigorodni fognak a téli gumikravonatkozó előírások és szabályok.

Téli gumi csere A Neue Reifenzeitung nemrégiben megjelent közlése alapján, a 2018. január 1. előtt gyártott téli gumiabroncsok, amelyek oldalán az M+S jelzés mellett nem található meg a „három hegycsúcs hópihével” szimbólum, azok csupán 6 évig, utoljára a 2023-as évben lesznek használhatóak.

A három hegycsúcs és a bennük lévő hópehely (eredeti nevén three-peak mountain snowflake jelölés, rövidítve: 3PMSF) a gumi biztonságosságát hivatott szolgálni, hiszen az M + S jelölés csupán az M = mud azaz saras és az S = snow vagyis havas területen való megfelelőséget szimbolizálják. Azonban attól, hogy téli guminak hívják, még nem biztos hogy megfelelő is – legalábbis a szabály hozók véleménye szerint. Ugyanis az M + S jelölésű gumiknak még nem feltétele, egy egységes teljesítmény vizsgálat, így bár jogszabályilag hóabroncsnak számítanak nem feltétlenül nyújtanak biztonságot és kielégítő teljesítményt a különböző útviszonyok között.

Biztonságban télen, négy keréken, megfelelő gumiabroncsokkal

Mint idehaza is ismeretes, a jármű biztonságos téli közlekedése érdekében, célszerű, a tartósan 7 Celsius fok alatti hőmérsékletnél külön téli gumiabroncsot felszereltetni az autókra. A téli gumik ugyanis olyan gumiabroncs keverékből készülnek, amelyek az alacsony hőmérséklet mellett sem keményedik be így a nedves és száraz, hideg utakon is megfelelő tapadást biztosítanak. Azonban ezek a kerekek nyáron a meleg aszfalton sokkal gyorsabban kopnának, így célszerű őket kizárólag a téli hónapokban használni.

A téligumik mintázata, a bordázatuk és lamelláik mind-mind úgy lettek kialakítva, hogy tökéletesen tudják elvezetni a latyakos esőszerű olvadt havat és jeget, de közben biztonságosan az úton tudják tartani a négykerekű járműveket. Manapság már léteznek téliesített nyári gumik is, amelyek jogszabályilag ugyanúgy használhatóak télen is ha arra külön szimbólum szerepel a gumi oldalán. Ezen szimbólumokat kívánja most megszigorítani Németország, hogy egységesebb és biztonságosabb kerekek kerülhessenek ezentúl az Európai Uniós autókra.

Fontos, a jó minőségű téli gumiabroncs!

Az új, kötelező jelöléssel, amely csak külön tesztelés és bevizsgálás után kerülhet majd rá a kerekekre, biztonságosabbá tehetik a közlekedést, ezáltal csökkenthetik a télen történő közúti balesetek számár. Már ma is sok ilyen gumiabroncs létezik, amely ennek a szabályozásnak akár azonnal megfelelne, hiszen most is több téligumi létezik a szükséges: „három hegycsúcsos hópihés” szimbólummal. Ilyen kiváló gumiabroncs a Bridgestone M729 amely egy tehergumiként szolgál a biztonságos áruszállításra téli időszakokban, de a Continental TS860 is rendelkezik a 3PMSF tanúsítvánnyal, ami a személygépjárművek számára biztosít nyugalmat télen.

Ugyanilyen minőségű, személygápjárművekre szánt 3PMSF jelzéssel rendelkező gumit kínál a Gislaved Euro*Frost 6 vagy a Feneral Altimay Winter 3 és Winter Plus gumiabroncsok is. Természetesen a prémium gumiabroncs gyártók kerekei között is megtalálhatóak már ma is a 3PMSF jelzésű abroncsok. Így a Michelin X Multi D és a Pirelli TG85 vagy Goodyear Ultra Grip 9 is jó például szolgálnak, a télen is tökéletes tapadást biztosító, szükséges jelzéssel ellátott gumiabroncsokra. Így néhány év múlva, már nem is lehet kérdéses, hogy csak a szükséges jelzéssel közlekedő gumiabroncs gyártásra fognak átállni a gyártók és ezekkel a biztonságos gumikkal fogják elárasztani a piacot, a régi, kizárólag M + S jelzéssel ellátott kerekek pedig szépen lassan eltűnnek az utakról.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!