A CER európai vasúti szervezet vezetőségébe választották a MÁV elnök-vezérigazgatóját

Belföld, 2022.09.19

Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közösségének (CER) berlini  közgyűlésén a MÁV elnök-vezérigazgatóját, Pafféri Zoltánt megválasztották a CER Vezető Bizottsága új tagjának a 2022/2023-as időszakra - közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A CER Vezető Bizottsága hétfői ülésén megvitatták az ukrán helyzet vasúti szektorra gyakorolt hatását, valamint a vasutak szerepét a kapcsolódó segítségnyújtásban.

A magyar vasúttársaság közleménye szerint Pafféri Zoltán beszámolt arról, hogy a MÁV-START eddig körülbelül 850 000 szolidaritási jegyet adott ki az Ukrajnából menekülteknek. A háború sújtotta országból érkező gabona szállításáról elmondta, hogy augusztus elejéig 4600 gabonával megrakott vagon várakozott a határátlépésre, azonban az árufuvarozó vállalatokkal végzett közös munkának köszönhetően augusztus végére 3000-re csökkent ez a szám.

A hetven európai vállalatot tömörítő szervezet - amelynek tagja a MÁV mellett a GYSEV, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület és a Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) is - tevékenysége kiterjed a vasutak szempontjából fontos valamennyi területre, így egyebek mellett a személyszállításra, a közszolgáltatásra, a szociális párbeszédre, a környezetvédelemre, illetve az infrastruktúrafejlesztésre is.

A CER-tagok vasúti vonalainak hossza az európai vasúti hálózat 79 százalékát fedi le; a szervezetben részt vevő vállalatok adják az áruszállítási üzletág 77 és a vasúti személyszállítás 90 százalékát Európában.

A MÁV közleményében hangsúlyozta: a CER Vezető Bizottsága a szervezet fő döntéshozatali szerve, így a tagságnak köszönhetően a MÁV-Volán-csoport jobban tudja érvényesíteni és képviselni a magyar, valamint a kelet-közép-európai vasúti érdekeket a lobbiszervezetben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!