A családtámogatások bővítését sürgeti a Jobbik

Belföld, 2022.10.03

A szülőföldön boldogulás elősegítésében támogatni kell minden családot, amely "törekszik, dolgozik, gyermeket nevel" - hangsúlyozta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, a párt országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a parlament népjóléti bizottságának ülésén a kormánytöbbség nem támogatta, hogy a plénum elé kerüljön javaslatuk, amely jelentősen emelte volna a fogyatékkal, tartós egészségügyi problémával élő vagy speciális nevelési igényű gyermekek utaztatásához nyújtott állami támogatást.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta: az évekkel ezelőtt megállapított, kilométerenként 21 forintos juttatás ma már semmire nem elég, ezért azt javasolták, hogy emeljék 50 forintra ennek összegét; ez szerintük még ugyan mindig nem fedezi a családok minden költségét, de érdemi segítséget nyújt.

A jobbikos képviselő kiemelte: sokhelyütt nincsen az érintettek ellátását, felülvizsgálatát biztosító intézményrendszer, ezért is fontos, hogy költségvetési forrásból támogassák az érintettek utaztatását.

Egy kibontakozó válsághelyzetben, amikor a brutálisan elszálló élelmiszerárak, az amúgy is magas infláció, a piacosított rezsiköltségek egyszerre sújtják az érintetteket, muszáj beavatkozni a szükséget szenvedők érdekében - mondta a Jobbik politikusa.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!