A Gyermekétkeztetési Alapítvány közleménye

Belföld, 2018.12.06

    Budapest, 2018. december 6., csütörtök (OS) - Mikulás napján hatvan halmozottan hátrányos helyzetű vidéki gyereket vitt el a Gyermekétkeztetési Alapítvány a Grincs című animációs film bemutatójára. A kisiskolások beszélgethettek a film főszereplőjének hangját adó Nagy Ervinnel, még Mikulás-csomagot is kaptak tőle.

Ez a nap életre szóló élmény lesz a gyerekek számára, akik közül nem mindenki járt még Budapesten, de moziba is legfeljebb kétévenként jutnak el. A közös élmény összeforrasztja őket, erről hónapokig fognak mesélni. Így értékelte a programot Gusztafil Ildikó, az oroszlányi Benedek Elek iskola intézményvezetője.
-Sosem láttam még szemüveges filmet. Ez szuper! Így lelkesedett a 3D élményért Attila, a Cseppkő gyermekotthon 10 éves lakója, és hozzátette: az is nagyon jó volt, hogy Ervin bácsi eljött. Egy igazi színész!
Az ismertség kötelezettséget is jelent - vallja az alkalmi Mikulás, Nagy Ervin, aki tudja, milyen, sorsát is meghatározó találkozás volt az ő számára is, hogy gyerekként egyszer beszélgethetett Máté Gáborral. Ha nélkülöző gyerekekről van szó, rá kell szánni az időt, energiát - tette hozzá.
Az esemény alkalmából Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke a szervezet egyik fontos alapelvét erősítette meg. A nélkülöző, gyakran erősen ingerszegény környezetben élő gyerekeknek élményekre is legalább akkor a szüksége, van, mint ennivalóra. Legalább ünnepkor, ez is jár az ebéd mellé!


Kiadó: Gyermekétkeztetési Alapítvány

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!