A Hamupipőke a Szegedi Kortárs Balett új bemutatója

Belföld, 2019.11.14

A világ egyik legtöbbet feldolgozott, előadott, megfilmesített meséjét, a Hamupipőkét mutatja be a Szegedi Kortárs Balett, a produkciót a Tisza-parti városban péntektől, a Budapesten december 11-től láthatja a közönség.

Juronics Tamás koreográfus-rendező a darab főpróbája előtt elmondta: Szergej Prokofjev igazán érzelmes és a történetet jól felépítő zenéjére - az Apa szerepét is alakító - Czár Gergely koreográfustársával a legfiatalabb nézőknek szóló darabot készítettek.

A gyermekközönség nevelése mellett fontos cél, hogy már a legkisebbek is megismerjék és megszeressék a táncművészetet, ebben segít, hogy a színpadon is láthatják kortársaikat. Az előadásban fontos szerepet játszanak a gyerekek - a Varga Balett Táncműhely negyvennégy növendéke -, akik a báli jelenetben, a kisegerek és a tündérek képében is szerepet kapnak.

Az új darabban a társulat sok, a kortárs tánc eszközein alapuló produkciója után a klasszikus balett technikája és esztétikája is jelen van. Ezért kapóra jött, hogy Hamupipőke szerepét alakító - nápolyi születésű, két éve Szegeden táncoló - Claudia Elvetico klasszikus balett képzettséggel rendelkezik.

Czár Gergely elmondta: bár számos kisebb koreográfiát készített már, ez az első alkalom, hogy ilyen komoly részt vállalt egy egész estés darab megalkotásában, s örömmel dolgozott a gyerekekkel.

Pataki András, a társulat igazgatója közölte, az együttes ősszel Plovdivban, Európa Kulturális Fővárosában vendégszerepelt, majd csaknem egy hónapos turnén vettek részt Mexikóban. A Hamupipőkét a Szegedi Nemzeti Színházban pénteken, Budapesten, a Müpa Fesztivál Színházában - a Nemzeti Táncszínház szervezésében - december 11-én mutatja be. A társulat felújítja másik népszerű gyermekdarabját, a Diótörőt is - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!