A Hintalovon Alapítvány közleménye (2. rész)

Belföld, 2019.10.18

    Budapest, 2019. október 18., péntek (OS) -

... Hortobágyi T. Cirill OSB, pannonhalmi Főapát. "Arra hívok mindenkit, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy az ügy közös maradhasson, minél többek érezzék sajátjuknak azt, amivel másra nem hárítható tennivalójuk van! A szimpózium egyik legfontosabb üzenetének azt tartom, hogy a gyermekvédelem, azaz az erőszak, a bántalmazás, a visszaélések megszüntetése és az átlátható, biztonságos keretek megteremtése olyan fontos szent ügy, amiért képesek összefogni és együttműködni világnézeti és erkölcsi kérdésben másként gondolkodó szervezetek is" - zárta gondolatait a házigazda. Ökomenikus összefogás kell - emelte ki köszöntőjében Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyházkerület elnök-püspöke, majd hozzátette: "Zéró toleranciát kell hirdetni, Isten és ember szolgálata a küldetésünk, így nem lehetünk partnerek a bűnök eltüntetésében, de az alaptalan vádaskodásban sem."(...)

Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetőjeként és a Szimpózium egyik szervezőjeként a jó gyakorlatokról és megoldásokról szóló előadásában kiemelte: "A sok száz átvizsgált iskolai bántalmazási ügy mintázata mindig ugyanaz: a jó szándékú intézményeknél is hiányzik a folyamatszemlélet. Ma Magyarországon létre lehet hozni úgy oktatási intézményt, hogy nincs gyermekvédelmi irányelv. Van tűzvédelem, házirend és még sok más szabályzat, de nincs végiggondolva, hogy mit fogunk tenni, hogy ha valaki bajba kerül.

Részletes beszámoló a hintalovon.hu oldalon.


Kiadó: Hintalovon Alapítvány

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!