A Kárpát-medencei Magyar Jogász Szövetség közleménye

Belföld, 2019.03.21

    Budapest, 2019. március 21., csütörtök (OS) - A Kárpát Jogi Network, a magyar jogászok határokon átnyúló együttműködése jegyében a kisebbségi jogok elméleti és gyakorlati kérdéseiről tartunk konferenciát, amelyre hat országból érkeznek magyar jogászok.

A konferencián a különböző országok kisebbségi jogainak érvényesítését garantáló jogszabályokkal szembeni tényleges joggyakorlat bemutatása mellett a nem hagyományos kisebbségek számára kizsarolt jogokról is tanácskoznak, valamint megvitatják, hogy a kisebbségi jogok érvényesítése egyéni vagy kollektív jogként eltérően érvényesül Európa keleti és nyugati országaiban.
A konferencia fővédnöke: Kövér László, az Országgyűlés elnöke
A konferencia előadói:
Szánthó Miklós (Alapjogokért Központ igazgatója), Nyilas Mihály (Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnöke, tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár), Gazsó Dániel, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatási referense; a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának óraadója), Kis Júlia, (Jogaink Egyesület, Kolozsvár), Zuber Szilvia, Szlovák Parlament, kisebbségvédő jogász)
A konferencia részletes programja a Kárpát Jogi Network karpatjog.hu domain alatti weboldalán érhető el.


Kiadó: Kárpát-medencei Magyar Jogász Szövetség

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!