A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye

Belföld, 2019.05.12

    Budapest, 2019. május 12., vasárnap (OS) -

Hiába próbálják tagadni, attól még tény marad, hogy az Európai Bizottság kifogásokat emelt a babaváró támogatással kapcsolatban. Ezeket a kifogásokat az úgynevezett előzetes egyeztetési eljárás során fogalmazta meg, amely hetek óta zajlik.

A kormány ugyanis mint mindig, most is megkereste a Bizottságot, mert a babaváró támogatás a bankokon keresztül kerülne folyósításra. A CSOK és a CSOK hitel esetében is pontosan ugyanígy jártunk el. Azok ellen a Bizottság nem emelt kifogást.

A Bizottság vizsgálódása és kritikái elsősorban a versenyjogi körülményekre vonatkozik, azon belül is arra, hogy a bankokon keresztül folyósított babaváró támogatás tiltott állami támogatásnak minősül-e. A kifogásokat a Bizottság versenypolitikai főigazgatósága fogalmazta meg.

Az Európai Bizottság megadhatta volna az előzetes engedélyt a babaváró támogatásra, de mindezidáig nem tette.

A kormány február 27-én levélben kereste meg a Bizottságot a babaváró támogatás ügyében, ezt követően idáig három egyeztetés is történt (április 15-én, április 24-én és május 3-án).

Ha a Bizottság tagadja az egyeztetések tényét, a Kormány akár holnap kész nyilvánosságra hozni az egyeztetések jegyzőkönyvét.

A brüsszeli kifogásoktól függetlenül a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a babaváró támogatás július 1-től elérhető legyen a fiatal párok számára. Számunkra a gyermek az első.

Hollik István
kormányszóvivő


Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!