A közétkeztetés miatt alakult ki vita a hódmezővásárhelyi közgyűlésen

Belföld, 2022.01.20

Az év elején magánkézbe adott közétkeztetés miatt alakult ki vita a hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén.

Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) azt mondta, a szülők és az idősek beszámolója alapján beltartalmi és mennyiségi szempontból is romlott a közétkeztetés minősége.

A közétkeztetés azért volt városi kézben, hogy több ezer embernek minőségi és tápláló ételt tudjanak biztosítani, nem a nyereség elérése volt a cél - közölte a képviselő.

A fideszes politikus felidézte, Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester 30 millió forint többletbevételt várt a közétkeztetés privatizációját. Mivel sem az energiaköltségeken, sem a munkabéreken nem lehet spórolni, csupán az alapanyagköltségek csökkentésével érhető el nyereség - mondta.

Cseri Tamás szerint a városvezetés a profitért tönkretette a sok hódmezővásárhelyi gyereket és időst ellátó szolgáltatást.

Bálint Gabriella (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmet arra, hogy a színvonal romlása miatt éppen a legrászorultabbak fognak kiesni az ellátásból, a szociális étkeztetést kérők fogják lemondani a menzát. Székkutason a korábbi létszám negyede már így tett - jelezte.

Szabó János alpolgármester leszögezte, a gyermekek, idősek és szociálisan rászorulók étkeztetése kiemelten fontos az önkormányzat számára. Hangsúlyozta, szigorúan és rendszeresen ellenőrzik a közétkeztetés minőségét. Bár valóban felmerülnek jogos kritikák, az első két hét tapasztalata alapján az ételek mennyisége megfelel az előírásoknak, a minőség azonban tízes skálán csak 7-8 körül alakul - mondta, hozzátéve, hogy ezen javítani kell.

Az alpolgármester kifejtette, a vállalkozás átvette a korábban az önkormányzat által foglalkoztatott dolgozókat, és jelentős beruházás megvalósítását vállalta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!