A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye

Belföld, 2020.06.29

    Budapest, 2020. június 29., hétfő (OS) - Rendkívüli bejelentést tett Rosenfeld Dániel Imre kántor a MAZSISZEM alapító elnöke tegnap a mohácsi zsidó mártírok emlékére szervezett holokauszt megemlékezésen. A 133. zsoltárének után Orbán Dániel szervező, másodgenerációs holokauszt túlélő köszöntötte a megjelenteket. Dr. Kovács Mirella jegyzőasszony igen tiszteletreméltó beszéde után a MAZSISZEM elnöke köszönetet mondott az I-tennek, hogy a járványos időszak ellenére megértük ezt a napot. Megemlékezett a nemrég elhunyt Szekó József polgármesterről.

Egyesületünk szorgalmazza az egykori gettóban 3 háztömbön fellelhető nevek állagmegóvását melyet az eldeportálásra váró mártírok írtak fel és egy emléktáblát. A megemlékezés gyertyák koszorúk kövek elhelyezésével, gyászimával és Sófárfújással zárult.
Mivel az elnök urat az utóbbi időkben hitelt érdemlő kijelentései miatt támadják, bejelentette, hogy a MAZSISZEM, történészek, szakértők bevonásával indítványozza a történelmi egyházaknál, a Magyar Kormánynál, a Vatikánnál is segítségüket kérve, hogy vizsgálják be a zsidó emberek csontjából, zsiradékából készített többek között eltemetett szappanokat, bőrükből készült púderszelence tok, könyvborító, levéltárca, zsebkéstartó, fényképalbum, női kesztyűk, lábszárcsontra szerelt lámpaernyő. Tegyük végre helyre 75 év után az ezzel kapcsolatos félremagyarázásokat, a kegyetlenség eltusolását, melynek bizonyítására már számos dokumentum, tanúvallomás és peranyag van, melyet különféle emberi DNS-t igazoló vizsgálatok egészítenének ki.

Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!