A Párbeszéd kezdeményezi a korrupcióellenes ügyészség felállítását

Belföld, 2022.09.20

A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi a korrupcióellenes ügyészség felállítását - jelentette be a párt frakcióvezetője.

Tordai Bence keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány hétfőn már benyújtott néhány törvénymódosító javaslatot annak érdekében, hogy megkapja a neki járó uniós forrásokat, de péntekre várható az a nagyobb csomag, amiből kiderül, hogy "meddig hajlandóak elmenni a korrupcióra épített kormányzás felszámolásában".

A társelnök úgy látta, hogy a kabinet érdemi intézkedései nagyon gyengék, ezért várhatóan nem fogják teljes mértékben kielégíteni az Európai Bizottság elvárásait.

A politikus úgy fogalmazott: ezért elvégezték azt a munkát, amit a kormánynak kellett volna, és kidolgozták azt az intézményes keretet, ami ténylegesen meggátolja, illetve feltárja a korrupciós bűncselekményeket.

A társelnök bejelentette, hogy benyújtottak a parlamentnek egy a három törvényjavaslatból álló csomagot, ami részletezi, hogy hogyan működne a korrupcióellenes ügyészség, illetve azon belül egy közérdekvédelmi hivatal. Hozzátette, hogy indítványuk az egyik legfontosabb ponton, a közérdekű bejelentésen keresztül támadná a korrupciót.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!