A Pécs melletti reptér állami tulajdonba vételét és fejlesztését szorgalmazza a Baranya megyei önkormányzat

Belföld, 2021.06.29

A Pécs melletti pogányi repülőtér többségi állami tulajdonba vételét és kormányzati forrásból való fejlesztését szorgalmazza a Baranya megyei önkormányzat - jelentette be a megyei helyhatóság elnöke kedden Pécsen.

Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya megyei közgyűlés elnöke a pécs-pogányi repülőtér fejlesztési lehetőségeiről a baranyai megyeszékhelyen tartott keddi sajtótájékoztatón azt mondta: a csaknem tíz éve épült létesítmény mindeddig - főként rövid, 1500 méteres kifutópályája miatt - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mára több okból is elengedhetetlenné vált a fejlesztése. Közölte: az önkormányzat vezetői és a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna képviselői az elmúlt időszakban végezték el a megyei és régiós, következő évekre vonatkozó fejlesztési tervek összehangolását. A tárgyalások során egyértelművé vált, hogy a reptér továbbfejlesztése mind a megye, mind a régió gazdaságára, így további munkahelyek teremtésére is jótékony hatást gyakorolna - mondta. Kiemelte: egy továbbfejlesztett reptér a Paks 2 beruházást is nagymértékben tudná támogatni, az önkormányzat ezért is fordult azzal a kéréssel a kabinethez, hogy induljon meg a - jelenleg a pécsi és a pogányi önkormányzat birtokában lévő - létesítmény többségi állami tulajdonba vétele, amely annak kormányzati forrásból való fejlesztését alapozhatná meg. Hoppál Péter (Fidesz) pécsi országgyűlési képviselő úgy vélte, a létesítmény "a baloldal bénázásainak egyik szimbóluma". A szocialista kormányzat és pécsi városvezetés ideje alatt elkészült reptér félkész állapotában "csak egy torzó" - mondta. Emlékeztetett: a 2003-ban átadott reptér egyelőre kihasználatlan, mindössze sportcélokat szolgál, azt a rövid kifutópálya miatt a nagyobb, turistákat szállító repülőgépek sem tudják használni. A képviselő szerint a reptér fejlesztésével a létesítmény a pécsi és baranyai gazdaságfejlesztésének egyik motorja lehet, ezért bízik abban, hogy a kormányzat lépéseket tesz a - várhatóan néhány éven belül lezajló - korszerűsítés, bővítés ügyében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!