A Simon, Juhász kettős nem indul az evezősök válogatóján

Belföld, 2021.03.19

Betegség miatt Juhász Adrián és Simon Béla sem indulhat az evezősök hét végi válogatóján, Szegeden.

A 2016-ban Európa-bajnok és olimpiai kilencedik helyezett, majd 2017-ben kormányos kettesben világbajnok, saját versenyszámukat tekintve azóta is stabil válogatott egység tagjai a magyar szövetség pénteki tájékoztatása alapján megfázással bajlódnak, így az elmúlt két hétben nem vehettek részt a legjobbak szegedi edzőtáborában sem. Hozzátették: a kettős vélhetően az április 9-11-i, az olaszországi Varesében sorra kerülő Európa-bajnokságra sem utazik majd, viszont készül a májusi olimpiai kvalifikációs versenyre.

A válogatott egységek a törökországi edzőtáborban kivívott elsőségüket erősíthetik meg a zárt kapus szegedi válogató viadalon, amelynek tétje az Eb-n, illetve az európai olimpiai kvalifikációs regattán való részvétel. Utóbbit április 5-7-én, a kontinensbajnokság helyszínén rendezik.

A válogatott februári törökországi edzőtábora a két egypárevezős mellett hat csapategység összetételéről volt hivatott dönteni. Két versenyszámban - a nőknél egypárban és kétpárban - azonban nem született semmilyen döntés, így azokban továbbra teljesen nyílt a csata.

Molnár Dezső szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: Polivka Dóra dereka továbbra sem teljesen egészséges, így a tavalyi év legjobb magyar női evezőse nem indulhat az Eb-n. Hozzátette: a vasárnapi verseny után, az időeredmények ismeretében adja le javaslatát a Varesébe utazó keret összetételére, amit hétfőn az edzőbizottságnak, majd az elnökségnek is jóvá kell hagynia. Kiemelte: mivel nem támogatja, hogy menedzselés céljából utazzanak ki egységek Olaszországba, így a győztesek közül is csak azok indulhatnak, akik elérik a kitűzött szintidőt.

Az olimpiai programban nem szereplő könnyűsúlyú egypárban az Európa-bajnok Galambos Péter számára a kontinensviadalig fő száma élvez elsőbbséget, azt követően viszont csatlakozik a négypárevezős csapat felkészüléséhez, amely május 17-én, a végső kvalifikációs regattán vív meg az olimpiai szereplésért Luzernben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!