A szegedi főjegyző és az egyik alpolgármester menesztését kérte Szabó Bálint

Belföld, 2018.04.17

A szegedi címzetes főjegyző és az egyik alpolgármester menesztését kérte Botka Lászlótól (MSZP) Szabó Bálint kedden a csongrádi megyeszékhelyen.

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a szegedi polgármesternek azonnal rendeznie kell a kialakult helyzetet, mert közvetlen munkatársai "lassan több időt töltenek a vádlottak padján, mint hivatalukban".

Szabó Bálint emlékeztetett rá, egy éve indult a Gyulai Járásbíróságon az a per, melyben Solymos László alpolgármestert, Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, valamint Botka László polgármesteri kabinetjének vezetőjét hűtlen kezelésre felbujtással vádolják, mert az önkormányzat cége ellenszolgáltatás nélkül adott parkolóbérleteket a várossal kapcsolatban álló embereknek.

Az ügyvezető arra szólította föl Botka Lászlót, hogy mentse föl a főjegyzőt, és a helyére olyan embert nevezzen ki, akinek "tisztességéhez nem fér kétség" és nincs "akadályoztatva munkája ellátásában".

Szabó Bálint szerint összeférhetetlen az alpolgármesteri tisztséggel, hogy Solymos Lászlót közéleti munkájával kapcsolatos ügyben vádolták meg, ezét távoznia kell, és mivel egyéni körzetben megválasztott önkormányzati képviselő is, időközi választás kiírására van szükség.

Az ügyvezető hangsúlyozta ugyanakkor, az ügy politikai felelőse Botka László, és a polgármesternek is a vádlottak padján kellene ülnie, de "emberei viszik el helyette a balhét".

A vádemelést követően Mózes Ervin címzetes főjegyző közölte, két évtizedes gyakorlat, hogy Szegeden a jelenleg is hatályos közgyűlési rendelettel egyezően kedvezményes parkolási bérlettel segítik például az önkormányzati képviselők munkáját. A városért dolgozó országgyűlési és önkormányzati képviselők, valamint a polgármesteri hivatal magas beosztású köztisztviselői és egyes állami szervek vezetői közfeladatuk ellátásához kapták a parkolóbérletet. Ez utóbbi hivatalos személyek között vannak rendőri vezetők, alkotmánybíró és kormányhivatal-vezető is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!