A Szegedi Törvényszék épületének rekonstrukcióját tervezik

Belföld, 2018.07.12

Készülnek a Szegedi Törvényszék műemlék épületének rekonstrukciós tervei - közölte Tárkány-Szűcs Babett elnök csütörtökön Szegeden.

Az Országos Bírósági Hivatal 2015-ben hagyott jóvá forrást a tervezési munkálatok megkezdésére - mondta a bírósági elnök sajtótájékoztatóján.

A rekonstrukció után, néhány év múlva a műemléki jelleget megtartó modern épületben működhet majd a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Járásbíróság. A készülő tervek illeszkednek a kormány döntéséhez, hogy a szegedi Széchenyi teret és környékét a második világháborút megelőző állapotban állítják helyre - tudatta Tárkány-Szűcs Babett.

A felújítás során beépítik a pincerészt és részben az udvarokat, ügyfélcentrumokat hoznak létre, az épület alapterülete pedig a jelenlegi 9500-ről, 13 ezer négyzetméterre bővül. A felújítás várható költsége 5 milliárd forint - tette hozzá.

Az engedélyes tervek befejezése után, a szükséges engedélyek megszerzése, majd a kiviteli tervek elkészültét követően írhatják ki a közbeszerzési eljárás a kivitelezésre - mondta az elnök. Reményei szerint a jövő nyáron a törvényszék már másik épületben működhet.

A felújítás idejére a Szegedi Járásbíróság és a Szegedi Törvényszék egykori Délterv-székházba költözik majd - hangzott el.

Az eredeti nevén Magyar Királyi Polgári Törvényszéki Palota tervrajzait Ney Béla és Meixner Károly műépítészek készítették 1881-ben. A kivitelezés 1883 áprilisára fejeződött be, az épületet Ferenc József adta át novemberben az 1879-es nagy árvizet követő újjáépítést lezáró ünnepségek során. Az épületet 1906-ra kibővítették, majd az 1950-es és az 1970-es években, végül 1984-ben kisebb felújítások történtek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!