A Tett és Védelem Alapítvány közleménye (4. rész)

Belföld, 2018.11.06

    Budapest, 2018. november 6., kedd (OS) -

Egy közel egy éves egyeztetés eredményeképpen a magyar kormány remélhetőleg a következő hetekben egy olyan határozatot fog elfogadni, amelyben "konkretizálódik a támogató elköteleződés". A Rabbi "történelminek" nevezte ezt a magyar és az európai zsidó közösségek, valamint az Izrael állam melletti nyílt kiállás szempontjából, és egyben felhívta az EU többi tagállamának kormányát, mihamarabb hasonló elkötelezettséggel csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Bodnár Dániel, a TEV elnöke elmondta, a felálló nemzetközi szervezet az EU 28 tagországban végez majd rendszeres közéleti antiszemitizmus monitoring, és társadalmi előítéletesség kutatásokat, beleértve a török és arab nyelvű média és közösségi média figyelését. Emellett jogalkotói javaslatokat fogalmaz meg és jogi tanácsadást végez, valamint a meglévő európai oktatási rendszerekhez illeszthető ismeretterjesztő és érzékenyítő programokat fejleszt. Tevékenységét brüsszeli székhellyel és három európai regionális központban szervezett irodában végzi.

Szalai Kálmán, a TEV titkára, a konferencián elmondta: létrejövő szervezet a Tett és Védelem Alapítvány Európában egyedülálló módon kialakított működési modelljére és bevált gyakorlataira épül, melyben a jogi-monitoring-oktatási tevékenység hármasára alapozott működést valósít meg az állami és civil szervezetekkel együttműködésben.

Kiadó: Tett és Védelem Alapítvány

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!