A Fidelitas szerint az ellenzék legfőbb célja a kerítés lebontása

Belföld, 2018.03.13

A Fidelitas Kerítésbontók című plakátkiállítása nagy feltűnést keltett a Klauzál téren, a belváros legforgalmasabb csomópontjában. Szabó Sándor szocialista képviselőjelölt szerint a „tárlat” önmagában is megtévesztő, ugyanakkor arról árulkodik, hogy a Fidesznek nincs semmilyen választási programja.

Ez a negatív kampány csak azt jelzi, hogy a kormánypárt csakis mások lejáratásával képes híveket toborozni magának – jelentette ki Szabó Sándor a plakátok előtt tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz ugyanis gyűlöletet kelt, igyekszik lejáratni az ellenfeleit, megtéveszteni a polgárokat, a demokratikus ellenzék ugyanakkor hisz az építkezésben, egymás tiszteletében, a rászorulók segítésében. Az országgyűlési képviselő szerint Szegeden a józan ész fog győzedelmeskedni április 8-án, ezért jobb, ha a kormánypárti aktivisták már most eltávolítják ezeket a plakátokat a város egyik legszebb teréről.

Mivel a Fidelitas nem jelölő szerv, ezért nem is jogosult ilyen kampányplakátok kihelyezésére. Nyilvánvaló, hogy provokációnak szánják egy baloldali vezetésű városban ezeket az „alkotásokat”, melyeken azt állítják, hogy az ellenzéki pártok győzelme esetén lebontják az ideiglenes határzárat. Szabó leszögezte, hogy bár jogellenesen helyezték ki a plakátokat, nem bontatják le a kiállítást, és azt is megerősítette, hogy az ellenzéki pártoknak sincs olyan szándékuk, hogy a kerítést elbontsák a déli határszakaszon.

Itt nem ellopják az uniós forrásokat, hanem olyan beruházásokra költik, amelyek javítják az itt lakók életminőségét – hangsúlyozta Szabó Sándor. Utakat, iskolákat és egészségügyi intézményeket újít fel a város, ő pedig, mint országgyűlési képviselő azért dolgozik, hogy minél korszerűbb intézményrendszer működjön Szegeden. Szegeden a közeljövőben rengeteg uniós támogatással megvalósuló beruházás indul, ezért nem ellenségként kell tekinteni Brüsszelre, hanem szövetségesként.

Bár a Fidesz folyamatosan arról beszél, hogy számára Magyarország az első, a polgárait lenézi azzal, hogy hazugságok sokaságát terjeszti közpénzen. Azok a pártok, amelyek a valódi problémákról beszélnek, felnőttnek és partnernek tekintik a választókat, ezért felháborítóak az ilyen és hasonló „kiállítások”, melyek az ellenzék vezetőit próbálják lejáratni. Ha a Fidesz nyolc év alatt sikeres kormányzást folytatott volna, és nem lenne takargatnivalójuk a választópolgárok előtt, akkor nem ilyen lejárató plakátkiállításokkal kampányolnának – mondta Szabó Sándor.        
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!