Advent - Család nélküli gyerekeknek tartottak karácsonyi ünnepséget Szegeden

Belföld, 2018.12.20

Ezer, saját családját valamilyen okból nélkülözni kénytelen gyereknek és fiatalnak tartott karácsonyi ünnepséget a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az Ágota Alapítvány csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.

Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt mondta, sokan vannak, akik nem próbálnak csodát tenni, csak megteszik a magukét. Az Ágota Alapítványnál is így van ez, ahogy egyre többen kapcsolódnak be munkájukba, úgy tevékenységük mégis csodává áll össze: több ezer gyermek számára biztosítanak mindig szerető közeget.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány ősszel országos figyelemfelhívó kampányt indított a nevelőszülői hivatás bemutatására.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszönetet mondott azoknak, akik egész éven át segítik az Ágota közösségét.

Az ünnepségen minden gyermek névre szóló ajándékot kapott a gyermekvédelmi szolgáltatótól és az alapítvány támogatóitól, mások mellett azoktól, akik adományaikkal hozzájárultak a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács csokigyűjtő kampányához.

Kothencz János, a gyermekvédelmi szolgáltató főigazgatója elismeréseket adott át a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató ezerkétszáz munkatársa közül annak a tíz szakembernek, akit a gyerekek javaslatai alapján választottak ki.

Az esten a Szegedi Szimfonikus Zenekar adott koncertet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!