Átadták a Kuncsorba és Túrkeve között felújított útszakaszt

Belföld, 2018.09.12

    Kuncsorba, 2018. szeptember 12., (MTI)  - Évtizedekig tartó kátyúzások, toldozások után teljes körűen felújították a Kuncsorba és Túrkeve között lévő, 4203. jelű közút mintegy 3 és fél kilométeres szakaszát. A forgalombiztonságot növelő munkát 60 nap alatt 185,5 millió forintért a STRABEL konzorcium végezte el.

Szalóki Flórián, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes-államtitkára az út átadása alkalmából megállapította: a Szajol-Püspökladány közötti, Debrecenig eljutó vasúti korridor korszerűsítése mellett az Alföldnek ezen a részén a közútra is jut figyelem, hiszen az M0-ás és a 4-es utak fejlesztése révén Jász-Nagykun-Szolnok megyét is "bekötik" a gyorsforgalmi úthálózatba. Ez a környéken élőknek azonban kevés, mert ha letérnek a főútról, rögtön megtapasztalják, milyen érzés az, amikor "kátyúból kátyúba" haladnak - jegyezte meg.

Mint a szakpolitikus hozzátette, a mostani TOP-projekt fajlagos költsége kilométerenként 70 millió forint alatt maradt, ami költség-haszon elemzés szerint hasznos beruházás. Emlékezetett arra, hogy 2010 óta mintegy 3000 kilométer 4 és 5 számjegyű út újult meg az országban.

Szalóki Flórián szerint a mellékutak kívánatos rövid idő alatt megoldható felújítása akkor megfelelő, ha az ott közlekedők a sebesség, tengelyterhelés és minden más szempontból a tervezett teherbíróképességnek megfelelően használják az utakat. A gyorshajtási bírságok becsatornázása valamilyen alapba, például, fedezetet nyújthat ilyen kilométerenként 60-80 millió forintból megvalalósítható fejlesztésekhez - tette hozzá.

Vántsa Zoltán megyei közúti igazgató szólt arról is, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az elmúlt évek egyik legnagyobb útfelújítási programját valósítja meg, amelynek révén több mint 125 kilométer hosszú út újul meg. Boldog István, a térség fideszes országgyűlési képviselője többek között azt hangoztatta, hogy a falvak és kisvárosok felzárkóztatására készülő programban prioritást kell kapnia az útfelújításoknak. A Túrkevét Kuncsorbával összekötő földút mintegy négy évtizede kapott először aszfaltburkolatot, azóta állagában alig-alig történt változás. Ezért az ott élők 2009-ben és 2016-ban is útelzárással próbálták felhívni a figyelmet a 4203-as és a 4202-es jelű utak felújításának halaszthatatlanságára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!