Átadták az Év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője díjakat

Belföld, 2021.09.10

Átadták az Év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője díjakat pénteken a 26. Városi Polgármesterek Találkozóján Szarvason.

Az Év polgármestere díjat Balaicz Zoltán (Zalaegerszeg) kapta, aki 2014 óta vezeti a várost. Korábban 2001-2010 között a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója volt. Ezekben az években indult el Zalaegerszegen a műszaki-mérnöki oktatás, bővült a többi képzés, és önálló karrá vált a számviteli főiskolai intézet. 2002-től a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tagja, 2006-2014 között választókerületi kampányfőnök, 2015-től a zalaegerszegi szervezet elnöke. 2006-ban lett önkormányzati képviselő, 2010-ben alpolgármester.

Az Év alpolgármestere elismerést Fórizs László (Hajdúböszörmény) érdemelte ki, aki 1998 óta önkormányzati tisztségviselő; és elmondása szerint a választásokon mindig "magasan a legtöbb szavazatot kapta".

Az év jegyzője Tatár Zoltán (Hódmezővásárhely) lett, aki korábban dolgozott Domaszéken, Zákányszéken és a szegedi járási hivatalban is; tevékenykedett ügyvédként, valamint a MÁV Zrt. jogtanácsosaként is.

Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára a rendezvényen elmondta, a településvezetők egyik legfontosabb ismérve a szakmai felkészültség, tudás és tapasztalat mellett a választókhoz való viszony.

A díj azért különösen fontos, mert azt maguk a polgárok szavazzák meg; "ami a leghitelesebb visszajelzés" - tette hozzá.

A jó polgármester kapcsolatot tart a lakossággal, figyeli és alakítja a helyi gazdasági és társadalmi folyamatokat, "és ami a legfontosabb, sosem szakadhat el a választóktól" - sorolta.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszak, a koronavírus-járvány különösen nagy terheket rótt az önkormányzati vezetőkre, akiknek a képviselő-testületek és közgyűlések hatáskörében is el kellett járniuk.

Dukai Miklós szerint a hatalom demokratikus gyakorlása nemzeti ügy, ami a nemzet felemelkedéséhez járul hozzá.

A jelöltekre online lehetett szavazni.

Szarvas másodszor adott otthont a díjátadónak. Babák Mihály (Fidesz-KDNP) - aki 2002-ben maga is elnyerte az Év polgármestere címet - köszöntőjében elmondta, Szent István a kereszténység mellett a jogállamiságot hagyta a magyar népre. Vannak olyan szakemberek, önkormányzati tisztségviselők, akik a Nyugat-Európából érkező támadások ellenére is teszik a dolgukat, működtetik az országot, irányítják az emberek életét.

Hozzátette, amikor közvetlenül az emberektől érkezik egy díj, "az picit többet jelent", jelzi, hogy van értelme a munkának.

A rendezvényt 1995-ben szervezték meg először, ötletgazdája a Szféra Európa Kft. volt.

Oltványi Tamás, az ötletgazda-rendező Szféra ügyvezetője bejelentette, jövőre Komáromban "találkoznak a városi polgármesterek".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!