Átalakítaná a fővárosi fizetős parkolási rendszert a Jobbik

Belföld, 2019.09.06

A Jobbik hatszorosára növelné a fővárosi P+R parkolóhelyek számát, néhány kiemelt helyszín kivételével mindenütt kétszáz forintban maximalizálná az egy óra parkolás után fizetendő díjat és a magánvállalkozások helyett önkormányzati cégekre bízná a fizetős parkolás üzemeltetését.

A párt alelnöke, Z. Kárpát Dániel pénteki, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Budapesten élőknek a saját lakókerületükben ingyenessé tennék a parkolást, a többiek számára pedig kétszáz forintban határoznák meg a maximális óradíjat. Utóbbi alól csak a budai Vár, illetve egyes, kiemelt forgalomszabályozó szereppel bíró helyszínek jelenthetnének kivételt.

A "milliárdos hasznot realizáló" magáncégeket a Jobbik kizárná a parkolási rendszerből, mert ezt a hasznot nem fizetik be az önkormányzatoknak, hanem gyakran "kézen-közön eltüntetik" - fogalmazott. Ezért az ő helyüket olyan önkormányzati hátterű társaságok vennék át, amelyek átláthatóan üzemeltetnék a parkolást - mondta.

Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy Budapesten jelenleg mintegy ötezer P+R férőhely áll rendelkezésre, de ezeknek a hatszorosára lenne szükség ahhoz, hogy normális módon megoldódjon a fővárosi parkolási helyzet. A P+R parkolóknak kapcsolódniuk kell a közösségi közlekedéshez, hogy reális alternatívát jelentsenek az autósok számára - emelte ki.

A politikus hangsúlyozta, hogy a Jobbik szerint a P+R parkolókat a BKK-bérlettel rendelkezők külön óradíj befizetése nélkül használhatnák.

Z. Kárpát Dániel elmondta, hogy a sajtótájékoztató után egy jelképes büntetési csekkel és kérdéseikkel keresik fel Tarlós István hivatalát. A Jobbik arra kíváncsi, hogy a főpolgármester miért nem számolta fel a "parkolási maffiát" Budapesten, miközben a fővárosi autósok évente mintegy húszmilliárd forintot fizetnek a parkolásért indokolatlanul - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a parkolási cégekkel valakik szerződést kötöttek, ezért meg kell vizsgálni, hogy kik alakították ki ezt a rendszert. Hangsúlyozta, az ügyben felmerül a mindenkori város- és kerületi vezetések felelőssége. Arra is kitért, hogy - bár a visszamenőleges jogalkotást nem támogatják, de - azt is meg szeretnék vizsgálni, vissza lehet-e szerezni jogtalanul felvett pénzeket.

Arra a kérdésre, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Zuglóban mi a helyzet a parkolással, azt felelte, hogy ezt a problémát nem lehet leszűkíteni egy kerületre. Ezeknek a hibáknak és visszaéléseknek nincsen politikai színük, az elszámoltatásnak minden résztvevőt érinteni kell - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!