Az egészségügyi dolgozók jogviszonyának helyreállításáért szólaltak fel az ellenzéki együttműködés pártjai

Belföld, 2021.03.02

Az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának azonnali helyreállítását, vagy legalább a szerződések aláírásának elhalasztását követelik a kormánytól az ellenzéki együttműködés pártjai.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd kedden az MTI-hez eljuttatott közös közleményében kiemelte: kiállnak az egészségügyi dolgozók, ápolók és orvosok mellett.

Úgy fogalmaztak, "az Orbán-kormány ismét az erőt választotta az igazság helyett: átgondolatlan, az ágazati struktúrát és az egészségügyben dolgozókat hátrányosan érintő, az érintettekkel érdemi egyeztetések nélkül meghozott döntést csak egy reménytelenül alkalmatlan kormányzat képes véghez vinni, ráadásul mindezt egy koronavírus-világjárvány kellős közepén".

Ezért azt követelik, hogy állítsák helyre az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát, vagy legalább halasszák el az új szerződések aláírásának határidejét a koronavírus-járvány megszűnése utáni időpontra. Emellett kezdjenek érdemi tárgyalást az egészségügyi dolgozókkal és az érdekvédelmüket ellátó szervezetekkel - írták.

Az ellenzéki pártok közös közleményében azt is kiemelték: "ha 2022-ben kormányváltás lesz, az új kormány vissza fogja adni az egészségügyi dolgozók korábbi státuszát".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!