Az MSZP Országos Központjának közleménye

Belföld, 2020.10.29

(OS) - A több millió ember életét érintő kérdés: van elég influenza elleni védőoltás vagy nincs?

A fideszes politikusok szeretik azt hangsúlyozni, hogy a nyarat a járvány második hullámára való felkészüléssel töltötték. A második hullám már itt van, de a felkészültségnek a jelei nem láthatók, ezért itt az ideje, hogy számot adjanak arról, hogy mégis mit csináltak és megválaszolják a tisztázatlan kérdéseket.

Mi alapján döntöttek úgy, hogy idén is ugyanannyi mennyiségű influenza elleni védőoltás rendelnek, mint a korábbi években? Előre felmérték az igényeket?

Milyen lépéseket tettek további vakcinák beszerzésére? Mikor született erről döntés?

Kiktől rendeltek még és mikor érkeznek meg az utólagos rendelések?

Ha ezekre a kérdésekre nem képesek egyértelmű válaszokat adni azzal azt erősítik meg, hogy csak politikai kampánycélokból, sietve, kapkodva találták ki a mindenki számára ingyenes védőoltást úgy, hogy a szükséges feltételeket nem biztosították hozzá.

A járványkezelés azonban szakmai és nem pedig politikai kérdés. Reméljük, hogy ezt minél hamarabb felismeri a Fidesz és maga Orbán Viktor is, és akkor a pillanatnyi politikai érdekek mentén hozott döntéseket végre felválthatják a megfelelő szakmai intézkedések.

MSZP

Bővebb információ: Bangóné Borbély Ildikó, országgyűlési képviselő


Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!