Az Országos Onkológiai Intézetbe az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett

Belföld, 2022.03.01

Az Országos Onkológiai Intézetbe (OOI) az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett - hangzott el az intézet keddi sajtótájékoztatóján.

Az Országos Onkológiai Intézetbe az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere áttekintésében arról beszélt, hogy a magyar onkológia történetének sok felemelő mozzanata volt, sok gyógyítási és kutatási eredmény minősítette a világban elfoglalt helyét.

A miniszter elmondta, Magyarországon az onkológiai kutatásnak, diagnosztikának, terápiának és epidemiológiai adatgyűjtésnek régre nyúló hagyományai vannak. Magyarországon 1993-ban - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívására - összeállították a Nemzeti Rákkontroll Programot, az európai országok közül elsőként. Ezt a programot azóta folyamatosan megújítják és 2018-ban kormányprogrammá vált - emelte ki a miniszter, hozzátéve, a program felöleli a betegség megelőzésének, szűrésének, korai diagnosztikájának, terápiájának és rehabilitációjának kérdéskörét.

Kásler Miklós szólt arról is, hogy Magyarország az oltások terén világhatalom, hiszen sehol máshol nincs az oltási sorban tizenhárom kötelező védőoltás, az átoltottság pedig ezekből 98-99 százalékos.

Ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy 2014-ben elindult a 7. osztályos lányok és az elmúlt tanévben a fiúk humán papillomavírus (HPV) elleni oltása. Ezt a nem kötelező, de kötelezően felajánlott oltást a korosztályba eső lányok 80, míg a fiúk 66 százaléka megkapta.

A kormány által meghirdetett új egészségkultúra a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, ezért indították el a Három generációval az egészségért programot - folytatta. A programban eddig 143 praxisközösségnek 11 milliárd forintot juttattak.

A miniszter a primer prevenció között említette a táplálkozást, a környezeti hatásokat, az alkohol és a dohányzás káros hatását. Mint mondta, 1993-ban elindult a méhnyakrákszűrés, ezt követte a 2002-ben elindított emlőszűrés, majd 2018-ban a vastag- és végbélrákszűrés lakossági szinten.

Szintén a megelőzést szolgálja a kormány által korábban megalkotott öt egészségügyi nemzeti program is, amihez a járvány alatt megszületett a hatodik, a nemzeti infektológiai program is - jelezte.

Kásler Miklós a rákkontrollprogrammal kapcsolatban elmondta, hogy kialakították az onkológiai ellátás struktúráját, amelynek központja az Országos Onkológiai Intézet (OOI), négy regionális központtal és a hozzájuk tartozó megyei kórházi onkológiai osztályokkal. Megjegyezte, március elején átadják a salgótarjáni kórház onkológiai centrumát is, ezzel teljes lesz az onkológiai struktúra.

Kiemelte: az OOI a 18 legmagasabban akkreditált európai intézet között van, s ez lehetőséget teremtett arra, hogy magyar kezdeményezésre - huszonegy ország részvételével - létrejöjjön a Közép-kelet-európai Onkológiai Akadémia.

A miniszter beszélt arról is, hogy az utolsó négy évben a magyar onkológia eszközparkjának 80 százaléka megújult, és számos új gyógyszerterápia jelent meg az ellátásban, több száz készítmény támogatása biztosított, a hagyományos kemoterápiák mellett az úgynevezett célzott terápiákon keresztül az immuno-onkológiai gyógyszereken át.

Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója - beszámolva az elmúlt négy év fejlesztéseiről - elmondta, hogy 2019-ben 400 millió forint saját forrásból felújították a fej-nyaksebészeti osztályt, majd 2020-ban 1,5 milliárd forintos Egészséges Budapest Program által nyújtott forrásból teljessé vált a sugárterápiás eszközök cseréje.

Az intézet PCR-laborjának kialakítására 36 millió forintot költöttek 2021-ben, és szintén ebben az évben fejeződött be az új mellkasi központ megépítése és eszközökkel történő ellátása, összesen 3 milliárd forintból - ismertette.

Polgár Csaba kiemelte, hogy uniós forrásból elindulhatott a robotsebészeti program Magyarországon és az OOI-ban. Ennek keretében a kórház egy nagyértékű sebészeti robotot kapott múlt év végén, amivel már 35 beavatkozást végeztek idén. További céljuk, hogy az intézetben egy regionális robotsebészeti képzőközpont jöjjön létre, ehhez 48 millió forint minisztériumi támogatással egy szimulátort szereznek be.

Hozzátette: szintén intézeti költségvetésből 91 millió forintot fordítottak a kórház erősáramúhálózat-korszerűsítésére, és négy év alatt 690 millió forintot fordított az intézet egyéb orvosi gép, műszer beszerzésre.

Polgár Csaba beszámolt arról is, hogy a kormány által biztosított kórházfelújítási program keretében elvégezték több épületben a várók, folyosók, kórtermi fürdőszobák, nővéröltözők renoválását, és több lépcsőház tisztasági festését.

A főigazgató elmondta, hogy folyamatban van és várhatóan márciusban elkészülnek a nőgyógyászati osztály teljes felújításával, ahol 11 kétágyas és egy háromágyas kórterem kap helyet, két vizsgálóval és az egyéb kiszolgáló helyiségekkel.

Polgár Csaba reményét fejezte ki, hogy még az idén elindulhat az egynapos onkodiagnosztikai központ építése a kórház területén. Mint mondta, ennek a 25 milliárd forintos projektnek az előkészítése elkezdődött, a fejlesztés során a több mint 12 ezer négyzetméteres, ötszintes épületbe a legmodernebb képalkotó berendezések, a patológia, molekuláris patológia és telemedicina egységek kerülnek. A beruházás várhatóan 2024-ben készül el.

Polgár Csaba hozzátette: az OOI nem csak a betegellátásban és az oktatásban, de a kutatási területen is igyekszik élen járni, sok ilyen programba pályáztak sikerrel.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Az Országos Onkológiai Intézetbe az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett Az Országos Onkológiai Intézetbe az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett Az Országos Onkológiai Intézetbe az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett Az Országos Onkológiai Intézetbe az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!