Bódis: fejlesztett kreativitással lehet megfelelni a jövő kihívásainak

Belföld, 2019.04.26

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szerint "fejlesztett kreativitással" lehet megfelelni a jövő kihívásainak.

Bódis József erről pénteken Mohácson beszélt, a felújított Kisfaludy Károly Gimnázium ünnepélyes átadási ünnepségén. Megjegyezte, a tanárok majdnem a lehetetlenre vállalkoznak, amikor napjainkban minél több ismeretre kívánják megtanítani a diákokat.

Közgazdászok kutatását idézve kiemelte: a sikeres élethez szükséges kompetenciák közül a következő években a komplex problémamegoldás és a kritikus gondolkodás mellett egyre fontosabb szerepet tölt majd be a kreativitás.

A velünk született képesség nem "tantárgyiasítható", ugyanakkor a jó szülők, tanárok és közösségek segítségével fejleszthető. "E fejlesztett kreativitásunkkal pedig meg tudunk felelni" a jövő akár öt-tíz év múlva várható kihívásainak - mondta.

Bódis József közölte, az iskola a tantárgyakon túl tud olyat nyújtani, amit csak egy szellemi közeg, egy műhely képes, amely bevonzza a fiatalokat, felkelti és fenn is tartja az érdeklődésüket; méltatása szerint a mohácsi gimnázium ilyen intézmény.

A Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban 418 oktatási intézmény újult meg mintegy 30 milliárdos forrásból. A következő ütemben - hasonló fejlesztési célokra - 60 milliárd forint jut majd.

Käszné Lebő Zsuzsanna, a Mohácsi Tankerületi Központ igazgatója ismertette: tankerületük az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) mintegy 820 millió forintos forrásából a mohácsi gimnázium mellett másik nyolc - köztük a lippói, a majsi, a sombereki - iskola felújítását fejezte be. Egy másik EFOP-projekt keretében 2020 végéig korszerűsítenek két mohácsi, egy villányi és egy siklósi általános iskolát, mintegy kétmilliárdos forrásból - tette hozzá.

A mohácsi gimnázium 150 millió forintos korszerűsítésére kitérve elmondta: az egykor püspöki palotaként is működő 18. századi barokk épületben a legfontosabb feladat a vizesedés megszüntetése volt. A dohos felületeket, homlokzatokat felújították, a nyílászárókat, a folyosók padlózatát kicserélték, korszerűsítették a tantermek villamos hálózatát - sorolta.

Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kormányzat 2010 után jó döntést hozott a közoktatás átszervezésével. A mostani gimnáziumi és térségi fejlesztések is annak a jó döntésnek köszönhetőek, hogy az alap- és középfokú oktatás önkormányzati helyett állami feladattá vált - közölte.

Szekó József (Fidesz-KDNP), Mohács polgármestere a Duna-parti város szempontjából méltatta a fejlesztést, amely felsorolása szerint illeszkedik az ott megvalósult és még zajló korszerűsítésekhez. A beruházások között városi és sportintézmények, a közúthálózat és a gimnáziumhoz közeli Szepessy park felújítását is megemlítette. Reményét fejezte ki, hogy a mohácsi értelmiség képzésében élen járó gimnázium további fejlesztése egy korszerű sportcsarnok megépítésével folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!