TV műsor

Bomba hatástalanítása - Befejeződött a művelet

Belföld, 2019.09.15

Vasárnap délre sikerült hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Szent Margit Gimnáziumnál előkerült világháborús bombát - jelentette be a helyszínen Markovics Zita, a tűzszerész ezred kommunikációs tisztje.

Bomba hatástalanítása - Lezárták a Móricz Zsigmond körtér környékét Debrődi Péter, a hatástalanítást végző tűzszerész elmondta: a műveletet kissé nehezítette, hogy a bombának ott kellett maradnia, ahol találták, nem mozgathatták. A két gyújtószerkezet körül az egyik a becsapódáskor deformálódott, de mindkettőt sikerült kiszerelni a bombatestből. Most a robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik, ahol később ellenőrzött körülmények között semmisítik meg.

A százados kérdésre válaszolva azt mondta: a hétfőn a Szent Margit Gimnázium területén folyó építkezésen előkerült amerikai gyártmányú, 250 kilogrammos légibomba gyakorinak számít. Emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban a szövetséges erők bombázták a hidakat, valamint a stratégiailag kiemeltnek számító célpontokat. Becslések szerint a ledobott bombák mintegy 10 százaléka nem működött megfelelően, vagyis nem robbant fel. Ezek az eszközök még ott vannak a földben - tette hozzá.

Hoffmann Tamás, Újbuda (Fidesz-KDNP) polgármestere köszönetet mondott a tűzszerészeknek és a biztosításban részt vevőknek. A hatástalanítás miatt 686 lakást kellett kiüríteni, ez mintegy 2000 embert érintett - közölte.

A korlátozásokat mostanra feloldották, az emberek visszatérhetnek otthonukba.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt írta: megnyitották a Bartók Béla utat a Szent Gellért tér és a Kosztolányi Dezső tér között, a Villányi utat a Bartók Béla út és a Fadrusz utca között, valamint a Villányi út-Balogh lejtő-Balogh Tihamér utca-Somlói út-Kelenhegyi lépcső-Ménesi út-Bartók Béla út által határolt területet. Az érintett BKK-járatok ismét az eredeti, illetve teljes útvonalon közlekednek.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Bomba hatástalanítása - Lezárták a Móricz Zsigmond körtér környékét Bomba hatástalanítása - Lezárták a Móricz Zsigmond körtér környékét


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!