Börtönbüntetést kért az ügyész a Szeviép egykori vezetőire

Belföld, 2018.11.05

Az ötéves középmértéket meghaladó börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész a Szeviép egykori vezetőire a Szegedi Járásbíróság előtt csődbűntett miatt folyó per hétfői tárgyalási napján.

Az ügyész kezdeményezte azt is, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a vádlottakat a gazdasági szervezet vezetője foglalkozástól, valamint a polgári jogi igényeket a 793 millió forint meg nem térült követelés erejéig bírálja el.

Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó - már felszámolás alatt álló - Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolják.

Laczi Beáta ügyész kétórás perbeszédében felidézte, a Szeviép meghatározó szereplője volt a térség építőiparának. A részvénytársaság gazdasági mutatói azonban 2008-tól romlani kezdtek, majd az esedékes tartozásait sem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. A cég 2009. áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását.

Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki - közölte.

Az ügyész kifejtette: a vádlottak éveken keresztül, 2008 második felétől már a folyamatosan érkező fizetési felszólítások ellenére "egyfajta pénzügyi intézményként működtették a céget", a társaság jegyzett tőkéjét meghaladó nagyságú, milliárdos kölcsönöket nyújtottak. Ebből 1,5 milliárd forintnyi adósságot eredményező hitelt úgy helyeztek ki a cég tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek - köztük saját maguknak -, sportszervezeteknek, hogy a visszafizetésére vagy behajtására nem volt esély. Az ügyész hangsúlyozta, a vádlottak felelősek azért, hogy a cég anyagi nehézségei elmélyültek, és a társaság végleg fizetésképtelenné vált.

E hiteleken kívül a másodrendű vádlott 2009 legvégén öt cégnek nyújtott, összesen 89 millió forintnyi követelést is elengedett.

A felszámolóbiztos a tárgyalás előtt írásban bejelentette, hogy a három vádlottal szemben egyetemlegesen 1,1 milliárd forint polgári jogi igényt akar érvényesíteni. Korábban az állam nevében eljáró jogtanácsos 2,389 milliárd forint polgári jogi igényt jelentett be a Szeviép-károsultak rendkívüli kárrendezése során 146 hitelezőnek kifizetett összegnek megfelelően.

Izsák Péter, az akkor igazgatósági tag elsőrendű vádlott védője ügyfele felmentésére tett indítványt. A nyomozást hiányosnak és felületesnek nevező ügyvéd hangsúlyozta, a részvények csupán tíz százalékával rendelkező védence a vádiratban szereplő kölcsönök elbírálásában ténylegesen nem vett részt.

Az építőipari cég a 2007-es és 2008-as évet is nyereséggel zárta. A vállalkozás forgóeszköz-állománya 2008 végén is fedezetet nyújtott a kötelezettségekre. Minden projektet gondos előkészítés előzött meg, és csak akkor vágtak bele egy fejlesztésbe, ha nyereségesnek ígérkezett. Az ezt igazoló dokumentumokat azonban nem keresték meg a nyomozás során - mondta az ügyvéd.

A kölcsönök nyújtása gazdaságilag is ésszerű volt, több esetben pedig a kapcsolt vállalkozásoknak nyújtott hitel nagyságát meghaladta a cégek által a Szeviép Zrt.-nek elvégzett munka ellenértéke. A cég fizetésképtelenségét az állam tulajdonában álló Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és egyes romániai önkormányzatok szerződésszegő magatartása eredményezte azzal, hogy nem fizették ki az elvégzett munkák ellenértékét - közölte.

A tárgyalás csütörtökön a másod- és harmadrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!