Budapest Airport: jelentősen nőtt a repülőtér utasforgalma májusban

Belföld, 2021.06.15

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren májusban 88 827 utas volt, ami csaknem négyszerese a koronavírus-járvány miatt nagymértékben visszaeső, 2020. májusinak, 2021 áprilisához képest 37 százalékkal nőtt a személyforgalom - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.

Kiemelték, az utazási korlátozások feloldásával egy időben a Budapest Airport folyamatosan bővíti járatkínálatát, a nyaralni indulók 89 úti célból választhatnak. Egyebek mellett 11 görög városba, illetve szigetre juthatnak el közvetlen járattal, ez rekordnak számít, hiszen még a járvány előtt sem volt ilyen széles görögországi kínálat. Törökország, Ciprus és Horvátország is újra a célállomások között szerepel - írták.

A Budapest Airport cargo forgalma a 2020-as év végi rekord negyedév után 2021 első három hónapja újabb csúcsot ért el, a növekvő tendencia pedig a következő hónapokban is folytatódott. A Budapest Airport az idén május végéig 71 566 tonna légiárut kezelt, 32,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, és 30,2 százalékkal többet, mint a koronavírus-járvány elterjedését megelőző, 2019-es évben - tájékoztatott a társaság.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!