Cseresnyés Péter: 2020-ig kétezer óvodát újítanak fel, illetve építenek

Belföld, 2018.10.03

Kétezer állami, önkormányzati, egyházi, illetve határon túli óvoda újul meg vagy épül fel Magyarországon és a Kárpát-medencében 2020-ig - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Hévízgyörkön.

Cseresnyés Péter a Pest megyei település Sün Balázs óvodájának épületenergetikai, energiahatékonysági fejlesztésének átadó ünnepségén azt mondta: az óvodák felújítására, illetve építésére 100 milliárd forintot fordítanak.

A kormány családpolitikájának köszönhetően 9200 óvodai férőhellyel és 1200 óvónővel van ma több Magyarországon - tette hozzá az államtitkár.

Ismertette: a működtetési támogatás a jelenlegi egy főre jutó 81 700 forintról 97 700 forintra emelkedik és további 3 milliárd forint áll rendelkezésre eszközbeszerzésekre 2019-ben, így a jövőre 4,5 milliárd forinttal több támogatást biztosít a kormány az óvodáknak. Az államtitkár kitért arra, hogy 130 millió forintos energetikai projekt keretében Hévízgyörkön tavasszal elkészült a polgármesteri hivatal, majd a sportöltöző, mostanra pedig a Sün Balázs óvoda fejlesztése is. Az óvodára jutó 44 millió forintból megvalósult a nyílászárók cseréje, a födém és a homlokzat szigetelése, valamint a napelemek kiépítése.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!