Debrecenben is indul a Paks II. akadémia

Belföld, 2019.05.29

A Paks II. akadémia keretében atomerőművi üzemeltetési szakmérnök szakirányú továbbképzés indul szeptembertől a Debreceni Egyetemen (DE), az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a két intézmény vezetői Debrecenben.

Pintér Ákos, a DE általános rektorhelyettese szerint ezzel újabb állomásához érkezett a 2016-ban elkezdett műszaki képzés fejlesztése az egyetemen, ahol erős természettudományos háttérrel folyik az oktatás. Megemlítette, hogy egy év alatt másfélszeresére nőtt a gépészmérnöki szakra első helyen jelentkező hallgatók száma.

Lenkei István, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója egyedülállónak nevezte, hogy hat hazai egyetemmel - köztük a debrecenivel - megállapodást kötöttek két féléves kurzus indításáról, amelyre alap-, illetve mesterképzésen diplomát szerzett, illetve szerző mérnökök vehetnek részt.

A hat egyetemmel kidolgozott tananyagot elsajátító mérnökök a a Paks II. atomerőmű építésében, illetve későbbi üzemeltetésében vállalhatnak szerepet - tette hozzá.

Mittler István, a zrt. kommunikációs igazgatója azt mondta, az építkezés hat-hét éves időszaka alatt több ezer, a hatvanéves működés időszakában több száz mérnökre lesz szükség, így hosszú életpályamodellt tudnak kínálni a fiataloknak.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: szeptembertől száz mérnök szakképzése kezdődik meg, a költségeket a Paks II. Zrt. állja, de ha az érdeklődés indokolja, növekedhet a keretszám, és újabb évfolyamot is indíthatnak.

Mankovits Tamás, a DE Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi docense hozzátette: a szakirányú továbbképzés két féléve alatt a hallgatók a gyakorlatban kiválóan alkalmazható tudást kapnak az energiaipar ezen szegmenséből: alapszíntű ismeretekkel gazdagodhatnak az atomerőmű technológiai részleteiről, az üzemeltetés folyamatáról, a nukleáris biztonság alapjairól, az atomerőmű biztonságos működéséről.

A Debreceni Egyetem oktatói négy tantárgy - a sugárvédelem és dozimetria, az atomerőművi vegyészeti ismeretek, a nukleáris környezetvédelem, valamint a villamos hálózatok és irányítástechnikai berendezések - kidolgozásában vettek részt.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!