Díjakat adott át a NOE az egyesületért végzett kiemelkedő munkáért

Belföld, 2020.09.05

Díjakat adott át a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) az egyesületért végzett sokéves, kiemelkedő munkáért szombaton Budapesten, az egyesület tisztújító közgyűlésén.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke köszöntőjében az elmúlt négy év munkáját összegezve azt mondta: 2016-ban több mint 6200, jelenleg mintegy 14 600 családot érnek el. A babaköszöntő programban pedig évente 400 újszülöttet köszöntenek. Az elmúlt négy évben elindították a kétheti hírlevelet, amelyet több mint 14 ezer e-mail címre küldenek ki, és frissítették a Facebook-oldalt, amelyet több mint 21 ezren követnek - ismertette. Hozzátette: emellett minisztériumokkal egyeztettek, stabilizálták az egyesület működését, és megteremtették az ahhoz szükséges pénzügyi forrásokat. Az egyesülethez és családokhoz való hűségét elismerő Hűség díjat hárman, az egyesületért végzett sok éves, kiemelkedő és a családokért végzett áldozatos munkát elismerő NOE díjat tizenheten kapták meg. A 2019. év támogatóinak és önkénteseinek több kategóriában több mint 100 elismerést ítélt oda az egyesület.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!