DK: a 13. havi nyugdíjnak "hazudott" juttatás csak sebtapasz

Belföld, 2021.02.11

A kormány által "13. havi nyugdíjnak hazudott jutatás" csak sebtapasz azután, hogy a kabinet magára hagyta a nyugdíjasokat a válságban - mondta a Demokratikus Koalíció alelnöke csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Varju László arra reagált, hogy pénteken kezdik utalni a 13. havi nyugdíj egy heti részét. Átlagnyugdíj esetén ez mintegy 37 ezer forintot jelent, az intézkedés több mint 2 és fél millió embert érint.

A képviselő úgy fogalmazott: hiába kezdett a kormány kampányba, az idősek ennél sokkal nagyobb mértékben szenvedték meg az elmúlt hónapok rekordmagas élelmiszerárait. Miközben a válság kezdete óta a nyugdíjasok semmilyen rendkívüli juttatást nem kaptak a kormánytól, az infláció már tavaly nyáron Magyarországon volt a legmagasabb az egész EU-ban - tette hozzá. Akkor kellett volna azonnal ötvenezer forintot adni a nyugdíjasoknak, amit nem pótol a "13. havi nyugdíjnak hazudott, egyébként egyheti juttatás" - jelentette ki a DK alelnöke.

Varju László kiemelte: éves összehasonlításban három és hat százalék között drágultak a húsok, közel 13 százalékkal a felvágottak, 12 százalékkal nőtt az olaj, tízzel a liszt és a cukor, 27 százalékkal a gyümölcsök ára. A svájci indexálás megszüntetésével a Fidesz tíz év alatt átlagosan 1,2 millió forintot vett el a nyugdíjasoktól - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!