DK: az adatvédelmi hatóság politikai érdekeket szolgál

Belföld, 2019.04.03

A Demokratikus Koalíció kifogásolja, hogy míg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) egy hackertámadás miatt megbüntette a pártot, nem indított eljárást más - például a Belügyminisztériumot érintő - adatvédelmi ügyekben.  

A DK frakciószóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy meghallgatta Péterfalvi Attilának, a NAIH elnökének a hatóság 2018-as tevékenységéről szóló beszámolóját. Gréczy Zsolt közölte, hogy az esemény végén megpróbálta megtudni Péterfalvi Attilától, mi a véleménye arról, hogy a "fideszes hecclapokban" részleteket közöltek az ellenzéki tüntetésekről ismert diáklány, Nagy Blanka ellenőrzőjéből. A politikus arról az esetről is ki akarta kérni a NAIH vezetőjének véleményét, amelynek során vevők és eladók adatai szivárogtak ki a Belügyminisztérium használtautó-ellenőrző rendszeréből.

Gréczy Zsolt felrótta, hogy míg ezekre a kérdésekre nem kapott választ Péterfalvi Attilától, a hatóság 11 millió forintra büntette a DK-t azért, mert hackerek korábban feltörték a párt internetes oldalát.

Az Állami Számvevőszék után a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is politikai érdekeket szolgál, felháborító, hogy a NAIH is "beállt az Orbán-kormány kiszolgálói közé" - összegezte véleményét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!