DK: emelni kell az öregségi nyugdíjminimumon és vissza kell állítani a svájci indexálást!

Belföld, 2019.12.07

A Demokratikus Koalíció (DK) az öregségi nyugdíjminimum emelésére, valamint a nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítására szólította fel a kormányt.

A DK frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint 2010 óta megduplázódott a havi 93 ezer forintot vagy annál is kevesebbet kapó, vagyis relatív szegénységben élő nyugdíjasok száma.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy több mint félmillióan kapnak 50-100 ezer forint közötti nyugdíjat.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjak ma átlagosan százezer forinttal maradnak el az átlagbértől. Véleménye szerint azért alakulhatott ki ez a helyzet, mert az Orbán-kormány felszámolta a Gyurcsány-kabinet nyugdíjszámítási rendszerét.

Végül azt mondta, hogy megnyugtató megoldást csak az európai minimálnyugdíj bevezetése jelenthet.

Más témában kérdezték arról a hírről, hogy a VIII. kerületi önkormányzattól azért bocsátottak el egy nőt, mert nem vállalt túlórát. Gréczy Zsolt azt kérte, hogy az esetről Pikó András józsefvárosi polgármestert kérdezzék meg. Hozzátette, Pikó Andrásról nem tudja elképzelni, hogy azért bocsátott volna el valakit, mert nem tudott túlórát vállalni.

Arról is kérdezték, hogy egy jobbikos, újpesti önkormányzati képviselő ellen eljárás zajlik, mert a vád szerint társaival együtt tunéziai turistákat vert meg.

Gréczy Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy nem a Jobbik szóvivője és nem újpesti önkormányzati képviselő, azt felelte, hogy amennyiben jogerős elmarasztaló ítélet születik, akkor az önkormányzat, a Jobbik vagy az elítélt eldönti, hogy az ügynek milyen közéleti következményei vannak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!