DK: fél év alatt 48 százalékkal drágultak egyes élelmiszerek egy budapesti boltban

Belföld, 2022.12.01

Novemberben 48 százalékkal kellett többet fizetni ugyanazért a néhány élelmiszerért egy budapesti boltban, mint májusban - mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője.

Kálmán Olga arról beszélt, hogy a DK munkatársai május 10-én és november 23-án is ugyanabban a budapesti élelmiszerüzletben vásároltak, de míg fél évvel ezelőtt 3607 forintot fizettek, addig néhány napja ugyanazokért a termékekért már 5337 forintot.

A politikus kiemelte, hogy egy liter 2,8 százalékos dobozos tej ára 385 forintról 749-re nőtt, egy kiló barna kenyéré pedig 399-ről 599-re. Eközben fél kiló pulykamellfilé 1199 helyett már 1673 forintba került - tette hozzá.

Az "orbáni infláció" legfontosabb bizonyítékai a bevásárlások után a pénztárnál kapott blokkok, ezek leleplezik Orbán Viktor miniszterelnök "hazug magyarázkodását a szankciókról és Brüsszelről" - mondta Kálmán Olga. Ezt a megélhetési válságot a kormányfő "12 éves rombolása, a tönkretett forint és a rezsi brutális emelése okozta" - fogalmazott. A képviselő állítása szerint ebből csak a Dobrev Klára vezette árnyékkormány jelenthet kiutat, amely jövő év március 31-ig nulla százalékosra csökkentené egyes alapélelmiszerek áfakulcsát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!