DK: Magyarországon diktatúra van

Belföld, 2019.01.21

Magyarországon hivatalosan is diktatúra van - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Vadai Ágnes arra reagált, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata szerint jogosan léptek fel az MTVA őrei azok ellen az ellenzéki képviselők ellen, akik december 16-án és 17-én a köztelevízió székházában be akarták olvastatni ötpontos követelésüket.

A politikus kifejtette: a főügyészségen dolgozó "fideszes pártkatonák" azt a döntést hozták, hogy "törvényes volt az ellenzéki képviselők elleni erőszak az MTVA székházában", és ez "diktatúrához méltó döntés", az ügyészség az erőszak oldalára állt.

Úgy vélte, ezek után le lehet tagadni, hogy itt volt rendszerváltás - tette hozzá.

Vadai Ágnes kiemelte: egyféle törvény létezik, a törvény mindenkire egyformán vonatkozik.

A politikus úgy vélekedett: ezek után az ügyészség felelőssége az, ha a kormánypárti képviselőket is erőszak éri. A DK mindazonáltal elutasítja az erőszak minden formáját - tette hozzá.

Azt mondta: mostantól minden lehetséges eszközzel lázadni fognak "a fideszes rendszer ellen".

Varju László, a DK országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a törvény alapján az országgyűlési képviselő hivatalos személy, akivel szemben csak rendőr intézkedhet, és csak akkor, ha tetten éri bűncselekmény elkövetése közben. Ami az MTVA-ban velük történt, az a büntető törvénykönyv szerint hivatalos személlyel szembeni erőszak - vélekedett.

Úgy látja, a mostani döntéssel "a hatalom az arcába röhög" azoknak, akik az ellenzékre szavaztak.

Egy azokra a hírekre vonatkozó kérdésre, amelyek szerint náci karlendítéssel pózolt Sneider Tamás Jobbik-elnök felesége, Vadai Ágnes közölte: nem elfogadható az ilyen magatartás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!